Feladat: 59. „A kedvencedet készítettem.”
Páros: 58. Chittaphon Leechaiyapornkul x Seo Youngho
Érintett banda: NCT U, SMROOKIES
Műfaj:
A
kedvencedet készítettem
Azon a napon a szokottnál is izgágább
voltam. Az első két órát még úgy, ahogy végig tudtam ülni, de aztán jött az
eleve untató biológia és matematika, amivel már meggyűlt a bajom. Mikor a
kicsöngő megszólalt, mintha puskából lőttek volna ki, egy szempillantás alatt
kaptam fel az asztalomon lévő dobozt és rohantam az udvarra, hogy ott töltsem
az ebédszünetemet. Különleges nap volt a mai, de ezt csak kevesen tudták.
Lassan lépkedtem lefelé a lépcső fokain,
miközben diákok tömegét vizslattam, hogy megtaláljam a mai ebédpartnerem. Nem
volt nehéz kiszúrni, Magas testalkatával, világosra festett hajkoronájával és
hanyag ruházatával mindig kitűnt az emberek közül, mégis az hívta fel rá a
figyelmemet, hogy míg a többiek csapatokra bomolva kezdtek neki ebédjüknek, Ő
egyedül feküdt a fűben egy kisebb fa alatt. Kezét homlokán pihentette, hogy a
déli napsugarak még a csukott szemhéján se világítsanak át, ezzel megzavarva
sziesztáját, táskája tartalma pedig szétterült a földön. Látszott, hogy hozzá
illően, semmivel sem törődve vetette le magát oda.
Egyből levakarhatatlan mosoly terült el
arcomon, s testemet elárasztotta az a fajta melegség, amit csak ő tudott
kiváltani belőlem. Kapcsolatunk nem igazán volt mély, nem nagyon ismertük még a
másikat, de jól megvoltunk egymás társaságában. Neki fogalma sem volt róla,
hogy tudom, mikor van a szülinapja, most is a többi naphoz hasonlóan egyedül
volt az ebédszünetben. Csak én voltam az, akinek megengedte, hogy vele egyen.
Persze ez mindig azzal járt, hogy én főztem, de ez nem igazán zavart. Érte
szívesen megtettem.
Gyors léptekkel vágtam át az udvaron, hogy
végre mellette lehessek. Nem szóltam neki egyből, mikor oda értem, csak egy
kicsit figyelni akartam, hogy ezt is jól az emlékezetembe véssem. A szemeibe
lógó festett tincseit, a néha megrezdülő szempilláit, a tökéletes ívű orrát és
a telt ajkait. Egyszerűen csodálatos volt ez az ember.
– Megtennéd, hogy nem bámulsz, miközben
alszom? – a modorát leszámítva. Aprót
rezdültem, mikor szemei váratlanul kipattantak, s egyből íriszeimbe vájták
magukat. Zavaromban elkaptam fejemet, és egy a távolban nevetgélő baráti
társaságot kezdtem figyelni, de az enyhe pírt az arcomon viszont sehogy se
tudtam elfedni. Hosszú másodpercekre állt be közénk a csend, ami őt egyáltalán
nem zavarta, nyugodtan csukta be újra szemeit s folytatta a sziesztáját, engem
viszont igen is idegesített. Azért jöttem ide, hogy vele legyek, nem csak úgy
mellette. Félve húztam elő hátam mögül a kajás dobozt, s anélkül, hogy
rátekintettem volna, felé tartottam.
– Boldog születésnapot, Johnny! A kedvencedet készítettem. – nyögtem ki
halkan. Már azt hittem nem hallotta, miután nem kaptam rá választ, s a dobozt
sem vette el tőlem, ezért muszáj volt rápillantanom.
Arra viszont nem készültem fel, amit akkor
láttam. Ajkai enyhén szétnyíltak, tekintetét le sem vette a kezemről, s szemei
meghatódottságot tükröztek. Újra melegség járt át, végre ki tudtam váltani
belőle egy normális emberi érzelmet, és én erre nagyon büszke voltam.
– Együnk! – jelentettem ki boldogan,
miközben leültem mellé törökülésbe, s feltártam előtte az uzsonnás dobozom
tartalmát. Nem láttam még embert ennyire örülni egy tál rizsnek és két szelet
csirkemellnek.
– Köszönöm! – abban a
pillanatban, amikor azt a csodálatos mosolyát nekem küldte, a szívem megdobbant,
és én végre hagytam kibontakozni érzéseimet. Meggondolatlanul cselekedtem; nem
érdekelt, hogy éppen előtte tömte bele szájába az első adag rizst, megtettem.
Gyenge puszit nyomtam ajkaira, s rögtön vissza is ültem a helyemre. Már akkor a
fellegekben éreztem magam, mégis ami igazán levett a lábamról, az ez utáni
huncut pillantása volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése