Negyvenötödik rózsafej

      Feladat: 45. „Van elég hely kettőnknek.”

Páros: Kim Haesol x Shin Hyoseob

Érintett banda:

Műfaj: fluff

Író: Mónika

Van elég hely kettőnknek

Hyoseob mindig bejelentés nélkül érkezett.

Haesol párnaráncos arccal nyitott ajtót, a lábtörlő meggyűrődött, a kilincs keskenyebbre kopott. Hyoseob ázott hegyi erdők illatát lehelte a kettejük közé rekedt csendbe, és Haesol gyermekkorok emlékében élő paplan-puhasággal üdvözölte. Szavak nélkül invitálta be, némaságba vésett egyességgel. A bőröndöt a küszöbön hagyták, a házon, a jelenléten kívülre zárt régi sérelmeknek támasztva.

Asztalhoz ültek, elenyésző távolság volt közöttük, a teret, a formákat figyelmen kívül hagyó. Teagőz-felhők alatt meg nem fogalmazott mondatokban beszéltek, osztották meg a jelentéktelent, és hallgatták el a súlyosat. Hyoseob kabátjára – március volt, szövetkabáthoz túl meleg, de Hyoseobon helyénvalónak tűnt, Haesol képzeletben mégis lesegítette róla, a széktámlájára terítette, de nem, helytelen lett volna, mintha a bőrétől fosztaná meg, a gombokon végigfutó ujjai, akár a nyúzókés élének eltéveszthetetlen vágásai – konyhai por telepedett. Lehet, ez minden, amit magával visz a találkozásaikból, a porrá szilárdult hangulatokat. A pára leülepedett a falakon, a porcelánbögrék a mosogató kétes tisztaságú vízében áztak, Haesol pedig bizonytalanul próbálta felidézni, hogy melyik szekrénybe gyűrte a tiszta ágyneműt.

A hajnali levegő fokozatosan oldotta fel a szobában megült időtlenséget. Az ablak nyitva, Haesol a keretnek támaszkodott.

“Nem tudtam, hogy dohányzol.” Hyoseob fintorogva forgatta a papírdobozt, az írás az egyik oldalon kibetűzhetetlenre kopott.

“Én sem. A fiókban volt.” Tizenhét hónapja. Tizenhét hónapja tartotta a komód aljában a cigarettás dobozt. Azt hitte, Hyoseob hagyta nála, azt remélte, vissza fog jönni érte. Haesol émelyegve nyomta az ablakpárkány széléhez a csikket. Sose bírta a füstöt.

Hyoseob sosem maradt sokáig.

“Maradni akarok.”

A fürdőszobatükörre száradt vízcseppek körvonaltalanná tették Hyoseob arcát, a csempéről visszaverődő hangtalanság ruhaszárítókötélként feszült kettejük között. Haesol Hyoseob tekintetében látta a csapból kieresztett vizet átfolyni, és érintés nélküli kézfogással hagyta a saját bőre alá is átszivárogni.

“Ha ezt szeretnéd. Van elég hely kettőnknek. Mindig is volt.”