Feladat: 68. „Hiszek benned.”
Páros: Kim
Jongwoon x Byun Baekhyun (saját)
Érintett
banda: SuJu, EXO
Műfaj: fluff
Hiszek
benned
A nagyszüleim
bölcsességei, miket az évek során tanultam el tőlük, szinte mind segítségemre
volt nehézkes időszakaimban. Egyet kivéve. Arra tanítottak, az őszinte
tiszteletnél nemesebb, becsülendőbb érzelem nincs, de tévedtek.
Szinte már pár hónappal
az ügynökséghez való bekerülésem után gyökeresen megváltoztak a nézeteim.
Jongwoon volt a tökéletes, álomba illő példakép számomra. Karnyújtásnyira volt
tőlem, mégis úgy éreztem, fényévek választanak el minket. Évekbe telt, mire
rájöttem, ez a szakadék köztünk sosem létezett, csupán én magam generáltam.
Csodáltam, szinte már-már istenítettem őt, áhítattal csüngtem szavain.
Mondhatni, egyik szemem mindig rajta tartottam, de természetesen sosem estem
túlzásba.
Az érzelmeim az idő
múlásával szép lassan rajongásom plátói szerelemmé csapott át. Egyetlen percig
sem hitegettem magam, tudtam, hogy számunkra az élet nem tartogat közös jövőt,
de ez adta meg az egésznek a szépségét. Ugyan eleinte megviselt, úgy éreztem,
mind az az érzelem, amit felé tápláltam, elkorcsult, elértéktelenedett. Hosszas
belső vívódás, önmarcangolás után végül rájöttem, nem az érzelemim romlottak
el, hanem hőn szeretett nagyszüleim tévedtek, mert van őszintébb érzelem a
tiszteletnél: a viszonzatlan szerelem.
Szeretsz, aggódsz,
törődsz egy olyan emberrel, kiről tudod, sosem lesz a tiéd. Figyelsz rá,
igyekszel a kedvében járni, mind ezt azért, hogy számára kellemes pillanatokat
okozhass. Fáradozásodért cserébe semmi sem jár, senki sem veregeti meg a
vállad, hogy ügyes voltál, nem fog észrevenni, nem fog beléd szeretni. Nincs
üvegcipellő, sem cukormázas szerelmi vallomás, hisz’ ez nem egy álom, de nem is
vágysz rá. Szereted, s ezért cserébe nem vársz mást el, csak azt, hogy
szerethesd. Hát van becsesebb érzelem az önzetlen szerelemnél?
Érzelmeim tisztázását
követően úgy éreztem, négy sarkából kifordult világom újra helyreállt, tisztán
látok mindent. Büszke voltam arra, hogy érzek, bár sosem vertem nagydobra,
megtartottam a saját kis titkomnak.
Teltek az évek, láttam,
ahogy fejlődött, jobbá s jobbá vált, ez motivált engem is az előremozdulásra,
arra, hogy egyszer a nyomdokaiba léphessek. Újfent egy olyan fellépés állt
előttünk, melyet ők is nyomon követtek a színfalak mögül, ez pedig a
megszokottnál is stresszesebbé tett. Nem tudtam, mit gondol rólam, a teljesítményemről,
ez pedig aggasztott, előtte mindig a legjobb formámat akartam hozni.
A többiektől elkülönülve
toporogtam az öltöző egyik szegletében, igyekeztem tompítani kezem remegését,
mérsékelni szívem szapora dobbanásait.
- Hát te meg miért nem
vagy a többiekkel? – kedves hangja nem ért ugyan váratlanul, hisz’ láttam,
ahogy felém tartott, mégsem tudtam, mit válaszolhatnék. – Lámpaláz? – bökött
fejével kezeim felé, ezzel tudtomra adva, hogy észrevette, milyen intenzitással
tördelem ujjaim.
- Igen, azt hiszem... –
esetlen, vérszegény válasz, többre nem futotta.
- Nyugi, hidd el, nem
lesz semmi gubanc, csak hozd a megszokott formád – tette egyik kezét a vállamra
biztatásképp.
- Megyünk! – kurjantott
fel Jongin, a hirtelen jött, hangos felkiáltástól összerándultam, nem éreztem
még késznek magam.
- Ne parázz, menni
fog. Hiszek benned – nem volt lehetőségem reagálni bíztató szavaira,
mert Sehun karon ragadva kezdett el a színpad felé húzni, de még épp’ elkaptam,
amint rám kacsint.
Sosem léptem még akkora
magabiztossággal a színpadra, mint azon az estén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése