2017. december 30., szombat

Hetvenhetedik rózsafej


     Feladat: 77. „Vezess óvatosan!”
Páros: 77. Song Kyungil x Jang Yijeong
Érintett banda: History
Műfaj: fluff
Író: Noel

Vezess óvatosan!

Jang Yijeong sosem szokott nyugalommal aludni. A vérében volt, hogy folyton-folyvást mennie és csinálnia kellett valamit, hogy lekösse gyermeki hiperaktivitását, amitől szeretett volna megszabadulni, elvégre már húsz is elmúlt. De bármennyire is próbálkozott, az alapvető kölyökségét képtelen volt levedleni; felelősség nem létezett az ő szemében, csak élt, mint hal a vízben.
Viszont amióta ez a kis mindig pattogó fiatalember rátalált Song Kyungilra, valahogy az éjszakák csendesebbé, s kiegyensúlyozottabbá váltak. A hat évvel idősebb férfi szinte mindenben Yijeong ellentétének számított; nem voltak bizonytalan álmai, pontosan tudta, mit akar, ahogy azt is, hogyan szerezze meg azt. Domináns alkat volt, kemény kisugárzású, határozott jellem, és nagyon is tisztában volt a saját értékeivel. Bár, ezt mások nem láthatták rajta, mivel nem igazán mutatta ki másoknak az érzelmeit.
Kyungilnak nem volt kenyere az aggodalmaskodás: egész élete során csak magára kellett ügyelnie, nem volt alkalma megtapasztalni, milyen is az, amikor valaki más épségéért görcsöl az ember gyomra.
Viszont amióta Yijeong is az élete része, nem csak szerelemre lelt a fiúban, hanem egy felelőtlen, figyelmetlen kamaszra is, akinek minden lépésnél fogni kell a kezét, nehogy a nagy szétszórtságban elcsapja egy kamion. Kyungil nem hitte volna, hogy egyszer az életben még fog valaki miatt nyugtalanul aludni, de ez azon az éjszakán megesett.
Az idősebb férfi csendben figyelte a mellkasán szuszogó fiatalembert, aki úgy aludt testén, akár egy megtestesült angyal. Csendes volt, alig mozgott, nehogy távolabb kerüljön szeretett Kyungiljától, s az idősebb bódító illatától. Gyermeki álmát nem zavarta meg a másnapi KRESZ-vizsgája, aminek már csak a gondolata is verejtékeket varázsolt Kyungil homlokára.
Megmagyarázhatatlan aggodalom fogta el, amikor elképzelte, hogy Yijeong a volán mögött legyen. Bízott ő a fiú tudásában, csak a szeleburdi viselkedése miatt féltette. Az sem nyugtatta meg a férfit, hogy lesz szerelme mellett még egy oktató is, aki értékelni fogja őt, de tudta, ha azt az embert is elkapja a Yijeong-féle vihar, egyikőjük sem ússza meg ép bőrrel.
Ilyen s ehhez hasonló gondolatokkal merül álomba a férfi, miközben hallgatta egyetlen szerelme kedves szuszogását, ami valamennyire lelassított Kyungil szívverését. „Minden rendben lesz” – mondogatta magának, ahogy közelebb húzta magához a fiatalabbat.
Másnap reggel Kyungil egyedül ébredt, Yijeong kecses teste nem feküdt már mellette. Ijedten pattant fel, szemeivel nyomokat keresve, hogy a fiú vajon elment-e már. A szétdobált ruhák alapján arra következtetett, nála hat évvel ifjabb párja még nagyon is otthon volt, ráadásul késésben.
Kyungil beletúrt dús hajába, miközben szemeit a falon lógó órára vezette: negyed nyolc is elmúlt már, s ahogy csörömpölés érkezett a konyhából, az idősebb pontosan tudta, hogy Yijeong legalább tíz percet fog késni a vizsgájáról.
- Jó reggelt! – köszönt a férfi, mikor a fiúhoz lépett, ki éppen egy a földre ejtett bögre maradványait söpörte össze.
- Jó reggelt! – mosolygott boldogan szerelmére, majd felpattant s egy apró csókot nyomorr Kyungil arcára. – Felébresztettelek?
- Attól függ, mikor keltél?
- Körülbelül egy órája – rántott vállat a vizsgázó.
- Egy órája, és még nem készültél el? – értetlenkedett a korosabb. Számára különös volt, hogy Yijeong sosem volt képes időben elkészülni, pedig mindig jókor ébredt.
- Tudod milyen vagyok – biggyesztette le ajkait, aranyosan pillantva párjára, akinek halovány mosoly terült szét arcán.
- Tudom – felelte Kyungil, igyekezve egy normális csókot lopni a fiatalabbtól, viszont mikor hajolt volna a puha párnákhoz, Yijeong váratlanul eltávolodott tőle, kapkodó mozdulatokkal pakolva a konyhában.
- Már ennyi az idő! Jézusom, el fogok késni! – tette az edényeket a helyükre, aztán rohant az előszobába, hogy felvegye bakancsát – amit még Kyungiltól kapott karácsonyra –, figyelmen kívül hagyva hoppon maradt szerelmét.
A fiúnak már mindene megvolt, így nem volt más hátra, mint végre elindulni arra a bizonyos vizsgára. Alig maradt fél órája odaérni, ráadásul az intézmény nagyon messze esett a lakásuktól, így Yijeongnak futnia kellett. De mielőtt még kinyitotta volna a bejárati ajtót, s nekiindult volna a maratonnak, egy domináns, határozott kéz visszatartotta.
A fiatalabb majdnem elesett, de idősebb szerelme erős karjai megtartották őt, így nem esett hanyatt. Szembe fordultak egymással, de mielőtt még a kölyök feleszmélhetett volna, testét már a nyílászárónak nyomták.
- Erről ne feledkezz meg! – suttogta Kyungil kéjes hangon, majd szenvedélyes csókot lehelt a fiú szűzies ajkaira, melyeket csak az aggodalmaskodó férfi kóstolgathatott. Mint mindig, azon a reggelen is hosszasan kényeztette a fiút, felhevítve szívverését azzal, mikor elvált kívánatos párnáitól. – Vezess óvatosan! – kacsintott rá a sármos férfi, majd útnak eresztette egyetlen szelevert szerelmét.

Yijeong pedig tudta, hogy aznap az a KRESZ-vizsga lesz az utolsó, ami izgatni fogja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése