2017. december 30., szombat

Huszonhetedik rózsafej


     Feladat: 27. „Szórakozzunk!”
Páros: Park ChanYeol x Byun BaekHyun
Érintett banda: EXO
Műfaj: fluff, élet
Korhatás: +16
Író: NaNa

Szórakozzunk!

A csend hírtelen állt be közénk. Nekem sem, és neki sem volt semmi mondani valója márpedig egy randin ez kicsit sem jó jel. Kínosan figyeltem minden egyes mozdulatát. Azt, ahogy felemelte a poharat vékony ajkaihoz, majd ivott egy korty vörösbort, közben becsukta a szemét és még a pilláit is megrebegtette. Ujjait, ahogy lassan csúsztak le a pohárról, és a székre fogott velük. Feléledtem mikor megszólított.  Ajkaimat összezártam, hogy ne legyen annyira feltűnő a bámulásom.
-  Menjünk haza – ejtette ki lassan a szavakat. Tudtam, éreztem, hogy akar valamit, hisz nem szokott egyik pillanatról a másikra megváltozni. Most viszont így történt. Hívta a pincért, aki azonnal hozta is a blokkot. Ő akart fizetni, de gyorsan lerendeztem én. Elmotyogott egy köszönömöt, és elindultunk hozzá.
 Ujjaink néha-néha összeértek, ahogy sétáltunk egymás mellett. A lehullott levelekbe belekapott a szél, és a fákat is kissé megmozdította. A hűs levegő miatt leheletünk látszódott, a szívem pedig egyre gyorsabban vert, mikor oda értünk a ház elé.
-  Köszönöm ChanYeol ezt a ma estét! – mosolygott, és ujjait a nyakamra csúsztatta. Bőröm égni kezdett, mikor hozzám ért, lassan közeledett hozzám. Pipiskedni kezdett, csakhogy elérje ajkaimat. Elmosolyodva fogtam derekára, és húztam magamhoz közelebb, hogy ajkaimat az övére nyomhassam. Ajkaink lassan forrtak össze, és egyre gyorsabban mozogtak. Ujjait hajamba vezette, és megragadva egy-egy tincset játszott velük. Szívem majd’ kiszakadt a helyéről, mikor levegőhiány miatt elváltunk.
 Nem ez volt az első csókunk, mégis úgy éltük meg az egészet. Mikor nyakkendőmnél húzott magához, kissé megszeppenve követtem ujjait, amelyek ingem gombjaival kezdtek el bíbelődni. Engedtem egy perverz mosolyt, mikor rájöttem, mit is szeretne a kicsi BaekHyun, majd ujjait levettem az ingemről, és csuklóját lefogva csókoltam meg. Nyelvemet azonnal végig húztam húsos alsó ajkán, és engedélyért könyörögtem, amit meg is adott. Kezeit mozgatni kezdte, majd mikor elengedtem őket zsebébe nyúlt, és kihúzta a kulcsot.
Egy gyors mozdulattal nyitotta ki az ajtót, húzott be rajta, és zárta is be azt. Erősen nyomtam neki a masszív fának törékeny testét. Elködösül elmém arra ösztönzött, hogy kezdjem el vetkőztetni, de megállított.
- ChanYeol – nyögte két csók között nevemet.  - Szórakozzunk! – húzta perverz mosolyra ajkait, majd az ajtómentén csúszott le lábamhoz, és ujjaival, a nadrág gombaival kezdett el szöszmötölni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése