Feladat: 92. „Hívj, ha hazaértél!”
Páros: 15.
Xiah Junsu x Park Yoochun
Érintett
banda: JYJ
Műfaj: fluff
Hívj,
ha hazaértél!
Egyetlen egy dolgot imádtam
a szombat délutánban, hogy egyszer sem kellett dolgoznom. Ennyitől függ, hogy
mikor adom le a kívánságaimat, hogy esetleg mikor nem szeretnék dolgozni és
eszerint igazítják a többiek beosztását is. Még jó, hogy kis főnök voltam a
boltba és nem én voltam egyedül, mert akkor az összes délutánt megkaphattam
volna és semmi időm nem lett volna semmire. Áldottam mai napig az eget, hogy
összehozott a sors egyik barátommal, aki ajánlani tudta ezt a boltot, mert ha
máshol lennék, biztos nem lenne ilyen könnyű minden. Remekül éreztem magamat
itt és nem csak ez volt az egyetlen ok, amiért szerettem itt dolgozni.
Nagyjából fél éve dolgozhattam már a boltban, mikor is felfigyeltem az egyik
vásárlóra, aki majdnem napi rendszerességében megfordult itt és már kezdtem
kiismerni a szokásait. Mindig kért egy zacskót, ha éppen kupon akció volt, azt
is elkérte, és ha gyűjteni kellett valamire, mindig segítette a boltot.
Hihetetlenül szimpatikus volt, de egyetlen egy dolog aggasztott igazán. Mind a
ketten férfiak voltunk, és nem is az, hogy kis tizenéves fiúk, hanem felnőtt, a
huszonötödik életévünket is betöltöttük, így mindent elvetettem, hogy valaha is
beszélni tudhassak vele és ne csak annyiból álljon egy találkozásunk, hogy „Jó
napot! Más valamit adhatok még? Esetleg kéri a kupont? Nincs esetleg egy kis
aprója? Köszönöm. Viszontlátásra!”. Már utáltam ezeket mondani neki, mert
egyidősek voltunk, de hát így írta elő a szabályzat, hogy magáznom kellett, de
már nagyon rühelltem.
Talán akkor történhetett az
első komoly beszélgetésünk, amikor szabadnapos voltam és lementem vásárolni,
hogy otthon legyen mit ennem, mikor is az egyik kollégámmal beszélgettem és ő
megkérdezte merre találja az olajokat. Automatikusan mutattam neki az irányt és
mondtam is, és csak akkor tűnt fel, hogy tőlem kérdezte ezt és nem a mellettem
álló dolgozótól. Végül csak elkísértem oda, mert nekem is szükségem volt
olajra, aztán együtt mentünk végig a bolton, közben végig járt a szánk, még
azután is folytattuk, hogy fizettünk, egészen a házig be nem fejeztük, ahol
laktam. Nagyon jó volt végre beszélgetni vele, jól esett, hogy nem csak a
kasszánál tudunk néhány percet. Aztán teltek a napok, egyre többször jött le a
boltba, már napi rendszerességében és néha hallottam a kollégáimtól, hogy
keresett is engem, ha éppen nem abban a napszakban voltam, mint amikor ő jött
le. Ez nagyon boldoggá tett és az egyik este hihetetlenül meglepődtem, mikor a
személyzeti bejárattól nem messze megpillantottam. Teljesen ledöbbentett, hogy
ott volt és várt rám, mert egyszer sem mondtam neki, mikor is végzek vagy, hogy
végig vagyok-e. A kollégáim természetesen tudták, hogy a nők sajnos nem
mozgatták meg a fantáziámat, ezért volt is régen egy aprócska kellemetlenség,
mikor ez kiderült, mert a két férfi dolgozó egyből el akart menni a boltból, de
miután felvilágosítottam őket, hogy ők egyáltalán nem az eseteim, kicsit
megnyugodtak, de tartották a távolságot. Megértettem, hogy miért tették, hiszen
én is így reagáltam volna az ő helyükben. Azóta eltelt már lassan három év, és
azt az éjszakát sosem fogom elfelejteni.
Szakadt az eső, a tető sem
volt az igazi, néhol lyukak sokaságát lehetett meglátni rajta, de ő akkor is
várt rám, még ha el is ázott. Azon az estén, már pontosan tudtam, hogy mit is
éreztem iránta. Ez már szerelem volt, eddig csak kedveltem, de most már azt
akartam, hogy mellettem maradjon. Hazakísért és ezt minden egyes éjszaka
megtette, amikor éppen én zártam a boltot. Ilyen pasit sehol sem fogok találni
többször.
Szépen haladtunk előre a
kapcsolatunk kialakításában, ami számomra először csak egyoldalúnak tűnt,
egészen addig, míg végül a házam előtt, - pontosan azután egy évvel, hogy
először várt rám este – bevallotta, hogy nem tudja miért, de elkezdett vonzódni
hozzám és nem bír, nem mellettem lenni. Ekkor tudtam, hogy ennek következményei
lesznek és most itt voltam harminc éves fejjel, a kanapén punnyadtam, mert nem
volt jobb dolgom és vártam, hogy jelentkezzen.
Nem éltünk még együtt, de
már terveztünk, csak a megfelelő időt nem találtuk még meg hozzá. Mind a ketten
teljesen más időben dolgoztunk, de már készültünk kivenni a szabadnapunkat,
hogy végre összecuccoljunk. Este kilencfelé járt az idő, ekkor szokott végezni,
én meg vártam, hogy megcsörrenjen a mobilom. Nem kellett sokat várnom, és már
hallottam is a jól ismert dallamot.
- Jó
estét! – köszöntem bele egyből, egy kisebb mosollyal az arcomon.
- Neked
is – hallottam meg hangját. – Azt hittem már alszol. – Hallottam a háttérből,
hogy most lépett ki a munkahelyéről és a még zajos utcát járta.
- Tudod
jól, hogy nem tudok ilyen korán aludni. Lehet hajnalban keltem, de nem vagyok
még fáradt.
- Fáradt
lennél, ha ott lennék? – kérdezte, de pontosan tudtam mire is gondolt és hogy
most nagyban mosolygott.
- Te
és a perverz fantáziád – sóhajtottam egyet, miközben elfeküdtem a kanapén. –
Amúgy, akkor sem lennék az. Inkább te lennél lefárasztva.
- Azt
majd meglátjuk.
- Nem
hiszem – nevettem. – Mikor érsz haza?
- Fél-háromnegyed
óra.
- Hívj, ha hazaértél!
– kértem meg rá, talán először.
- Tudod,
hogy mindig felhívlak, hogy aztán lefárasszalak – mondta mosolyogva, mire csak
égnek emeltem a tekintetemet.
- Milyen
emberrel áldott meg az élet?! – sóhajtottam. – Siess haza! – adtam ki neki az
utasítást.
- Értettem
főnök – nevetett, majd letettük a telefont és vártam, hogy ismét megszólaljon
az ismerős dallam, de helyette a csengőt hallottam meg. Miért nem bírja visszafogni magát?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése