Feladat: 46. „Boldog születésnapot!”
Páros: 46.
Jung Taekwoon x Lee Jaehwan + Lee Hongbin
Érintett
banda: VIXX
Műfaj: fluff
Boldog
születésnapot!
Már lassan egy hónapja,
hogy erősödött a kapcsolat közöttünk, kezdtem azt érezni, ez nem csupán egy
szimpla barátság. Egyre több kérdést tett fel, amikre néha, vagyis eléggé
gyakran nem válaszoltam, hiszen nem az én asztalom volt a kommunikáció. Vele
nem bírtam úgy beszélgetni, mint Bini-vel. Ő volt az első barátom a
középiskolába, majd az egyetemen is az ő társaságát keretem, míg be nem
mutatott neki. Hongbin, nagyszerű barátom volt, mindig mellettem volt és
imádtam, gyömöszölni a bőrét, mint ahogy a nagyszülők szokták az unokájukat, de
ő más volt. Az ő közelébe nehezen tudtam beilleszkedni, talán azért, mert nem
egyszerű kapcsolat volt a miénk. Én többet éreztem mindennél, mint amit ő
gondolt. Én nem csak megölelni akartam egyszer, hanem minden egyes pillanatban
magam mellett akartam tudni, de ez nem volt lehetséges. Ő nem így érzett és ezt
onnan tudtam, amikor egyik nap bemutatta a barátnőjét. Azon a napon még
csöndesebb volt, mint szoktam és ez feltűnt nekik, de sikeresen kihúztam magam
egy aprócska hazugsággal. Azóta eléggé megváltozott a viszonyunk, de
megmaradtunk barátoknak, viszont egy hónapja, többet keres fel és beszél velem.
Ez egyszerre tölt el boldogsággal és szorongással. Boldog voltam, hogy velem
akart lenni, de tudtam, hogy ott a barátnője, így nem tehettem meg azokat a
bizonyos lépéseket.
Ballagtam hazafelé, a
szüleim nem voltak otthon, mert mindketten késő estig dolgoztak, így rám várt a
hatalmas ház. Szomorúan kullogtam az utcán, leginkább az szomorított el, hogy
ma egyikükkel sem beszéltem. Hongbin beteg volt, de nem is választolt az
üzeneteimre, így minden óra unalmas volt. Igaz, nem voltunk egy évfolyamon,
mivel fiatalabb volt nálam, de órákon gyakran írogattunk, főleg, ha mind a
ketten unatkoztunk. Még csak gólya volt, de amikor még középiskolába járt,
akkor is mindig velem volt. Annyira hiányzott az idióta viccei. Ő pedig..
lerázott állandóan. Válaszolt először az üzeneteimre, majd eltűnt. Senki sem
volt ma velem, főleg, hogy ez nem is egy akármilyen nap volt.
Csalódottan kerestem elő
a kulcscsomómat, majd illesztettem be a helyére és nyomtam le a kilincset,
lépve be a kissé hűvös levegőről, a jó meleg, házba. A táskámat ledobtam a
padlóra, lekaptam a cipőmet és a kabátomat, majd beljebb sétáltam a nappaliba
és, amint a lábamat betettem, felkapcsolódott a villany és megpillantottam öt
embert, amint hatalmas mosollyal az arcukon néztek engem. Kivételesen az én
ajkaim is mosolyra húzódtak, de nem azért, mert nem felejtették a mai napot,
hanem azért, mert ő is ott volt. Mindenki felköszöntött, egymás után jöttek,
sorra, utoljára maradt ő, és éppen elengedtem Hongbin-t, amint ő került a karjaim
közé. Mindig csak ennyit engedett nekünk az élet, de nem is lehet több
közöttünk.
- Taekwoon hyung. Boldog
születésnapot! – hallottam hangját egyenesen a fülem mellől.
- Köszönöm Jaehwan – öleltem kissé szorosabban magamhoz, de nekem másra
nem is volt szükségem. Itt volt és ez volt a fontos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése