2017. december 30., szombat

Negyvenhetedik rózsafej


     Feladat: 47. „Segítek a tanulásban.”
Páros: 47. Lee Jinki x Lee Taemin
Érintett banda: SHINee
Műfaj: fluff
Író: Sári~

Segítek a tanulásban

-  Utálom a vizsgákat! – hangoztattam nemtetszésemet az anyag iránt, amiből néhány napon belül vizsgázni fogok. Eddig az összes remekül ment, egyedül ebből az egy nyamvadt tantárgyra kell annyit készülnöm, hogy majd beleroskadok. Utáltam. Nem is értettem miért mentem erre a szakra!
-  Valami baj van Taemin? – hallottam meg egy számomra csodálatos hangot, ami a konyha felől jött. Ja, hát persze. Most már eszembe jutott, miért is ezt a szakot választottam. Még nagyon régen, mikor ő még gólya volt, akkor mesélt nekem a szakáról lelkesen és én is azt akartam tanulni, mint ő, így mindent elkövettem, hogy egy szakon tanulhassak vele, csak arra nem gondoltam, hogy mire odakerülök, ő már bőven befejezi az egyetemet, de legalább a mesterképzést elkezdte, így néha napján össze tudunk futni. Azóta eltelt egy év, de lassan öt éve, hogy boldogította napjaimat.
-   Mi ez a kupi Minnie? – szakította félbe gondolataimat hangja, amint belépett a közös szobánkba.
-  Hyung?! - Egyből megfordultam a tengelyem körül, de elfelejtettem, hogy nem éppen a gurulós székemben ültem, így azzal a lendülettel dőltem el a székkel, le a padlóra. Hyung a földön elterülő lapokat nézegette, némelyiket fel is vette, de amikor elterültem a földön, egyből a segítségemre sietett.
-  Jól vagy? – ültetett fel, majd megfogta arcomat.
-  Nem – döntöttem neki fejemet vállának és rejtettem el arcomat puha felsőjében.
-  Hol ütötted meg magad? – kérdezte aggódva, miközben megsimogatta hátamat.
-  Itt – mutattam rá az arcomra. Égett a bőröm, csupán csak az érintésétől, de most semmire sem volt erőm, viszont szükségem volt arra, hogy hozzám érjen. Éreztem, amint kissé mocorogni kezdett végül ajkai arcomon landoltak. Lágyak voltak és puhák. Még inkább hyung-hoz simultam és bújtam bele védelmező karjai közé.
-  Valahol fáj még? – kérdezte halkan.
-  A szám is fáj.. – motyogtam halkan, mert eléggé gyerekes viselkedés volt az, amit műveltem.
-  Akkor hagyj, lássam az arcodat. – Lassan emeltem fel fejemet és vette birtokba ajkaimat egy pillanat alatt. Nem volt hosszú a csók, de éppen elég, hogy elolvadjak tőle. Nehezen váltunk el egymástól, de inkább én volt az, aki képtelen volt elszakadni tőle. – Segítek a tanulásban – mosolygott rám és egy csókot kaptam homlokomra.
- Köszönöm Jinki hyung – bújtam nyakába és öleltem magamhoz szorosan, mert tudtam, két nap múlva már mindent tudni fogok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése