Feladat: 15. „Gyere ide, hadd igazítsam meg!”
Páros: 92. Kim JongDae x Oh SeHun
Érintett banda: EXO
Műfaj: fluff
Gyere
ide, hadd igazítsam meg!
- Indulok!
– hallottam meg hangját, amint a bejárati ajtónál állt és készült arra, hogy
elinduljon dolgozni. Lassan már hét éve ismerjük egymást és négy éve éltünk
együtt. Gyorsan kapkodtam magamra ruháimat, amivel még el voltam maradva és
rohantam is ki a szobából, onnan pedig a konyhába, felkapva egy almát és már az
előszobába voltam.
- Itt
vagyok! – mosolyogtam rá és felvettem a cipőmet, hogy már indulhassunk is.
- Legközelebb
itt foglak hagyni! – forgatta meg szemeit és beletúrt szőke tincseibe. Meg tud
ölni az ilyen mozdulataival, de nem vethettem rá magamat, mert nem szerette, ha
ilyenkor kisebb incidensekbe kezdek. Legelőször, mikor bepróbálkoztam reggel,
akkora csalódást ért, amint eltolt magától, de a nap végére el is felejtettem a
dolgot. Olyan meglepetésben részesített nap közben, amire egyáltalán nem
számítottam.
- Úgysem
fogod megtenni – vigyorogtam tovább és beleharaptam a piros gyümölcsbe, majd az
oldalán lépek ki a lakásból. Lassan ballagtunk a zsúfolt utcákon, mindenki
rohant a munkába, de mi nem nagyon siettünk, hiszen volt időnk bőven. Kellemes
nyári idő volt, a Nap sütött, a szél lágyan fújt, a madarak énekeltek, mindenhol
gyerekeket, szülőket, nagyszülőket lehetett látni, és a munkába siető
felnőtteket. A kertvárosból beértünk a belvárosba, ahol már tömbházakkal
voltunk körülvéve és még több emberrel találtuk szembe magunkat. Mivel egyikünk
sem volt alacsony, de a mellettem haladó férfi nálam is magasabb volt, így
mindig őt követtem, hogy el ne tűnjek a tömegben. Lehet, hogy az a mosolygós
fajta ember voltam, de utáltam, ha rengeteg ember vett körül, főleg idegenek.
Próbáltam minél közelebb lenni hozzá, hogy ne kelljen eltűnnöm, mire csak
annyit vettem észre, hogy megfogta a kezemet és húzott maga után. Minden egyes
napunk így kezdődött és ez boldoggá tett.
Egyre
gyorsabban szedtük lábainkat és végül besiettünk az egyik épületbe. Amint
átléptünk az ajtón, elengedtük egymás kezét és tisztes távolságból követtem őt,
hiszen mégiscsak más volt a beosztásunk. A folyosón elváltunk, mind a ketten
mentünk a saját utunkra és elfoglaltuk helyünket. Elrendeztem az irataimat,
letettem a dolgaimat, majd az aznapi teendőket írtam össze és indultam el a
bizonyos ajtó felé, amit csak azért imádtam, mert ha bezártam, akkor megszűnt a
világ.
Amint
aláírta a megfelelő papírokat el is hagytam a szobát, és mentem a dolgomra, de
nem sokkal később vissza kellett térnem, mivel egy megbeszélésen nekem is jelen
kellett lennem. Leültem mellé és feljegyeztem mindent, ami fontos volt és
felvázoltam a helyzetünket, hogy mi lenne a legjobb a cégnek, az új tervekkel.
Nem szerettem ilyen hivatalosan beszélni, és vitázni az emberekkel, de valahogy
meg kellett győzni őket, és az sem segített, hogy tudtam, ő kihúzna a bajból,
ha megtörténne. Folyamatosan zakatolt a szívem, amikor a közelében voltam,
főleg olyankor, amikor nem érhettem hozzá nyilvánosan. Órákon át beszéltünk,
vitáztunk, míg végül meg tudtunk egyezni az ügyfelekkel és mehettünk a saját
dolgainkra, de nagyon visszakívánkoztam hozzá.
A
következő három órában nem is láttam, mert telefonhívásokat, időpontokat
egyeztettem és összeírtam minden teendőt, ami fontos. Már kora délután felé
járt az idő, amikor dossziékkal a kezemben sétáltam a folyosókon, amikor
megpillantottam őt és egyből egy mosoly húzódott ajkaimra, amint láttam, hogy a
nyakkendőjét próbálja megigazítani. Intettem neki az egyik ajtó felé és
bementem rajta, majd vártam, hogy bejöjjön. Nem kellett sok idő, és már
becsukódott az ajtó mögötte. Hatalmas mosollyal álltam az asztalnak támaszkodva
és vágyakoztam. Egyből átszelt a szobát, ajkaimra hajolt és magához húzott. Az
első ilyen alkalom nagyon az elmémbe vésődött. Felejthetetlen volt az a
délután, az a pár óra. Testünk összeforrt, felültetett az asztalra és úgy
kezdett el elfektetni rajta. Nem engedtem, hogy egy pillanatra is elszakadjon
tőlem, nyakkendőjénél fogva húztam magamhoz, miközben fölém mászott.
Nem
tudom, mennyi időt is töltöttünk abban a szobában, de nem is nagyon érdekelt,
csak az számított, hogy együtt voltunk. Mikor sikeresen visszavettük magunkra a
ruhánkat, már készültünk, hogy menjünk dolgozni, de mielőtt még kilépett volna
az ajtón, visszahúztam és megcsókoltam.
- Szeretlek
Sehun – suttogtam ajkaira és vártam, hogy lenyugodjon a szívem.
- Én
is szeretlek Jongdae – vigyorgott rám és megborzolta hajamat.
- Erről
mikor akarsz leszokni? – fújtam fel arcomat.
- Soha.
Imádom, mikor ezt csinálod – pöccintette meg orromat. – Gyere, menjünk, mielőtt
még a keresésünkre indulnak – vigyorgott és már nyitni készült az ajtót.
- Várj! – állítottam meg.
– Gyere, hadd igazítsam meg! –
ragadtam meg nyakkendőjét és kezdtem el babrálni vele vigyorogva, de arra nem
számítottam, hogy nem én leszek az, aki újra egy csókért kívánkozik és kezd
bele egy újabb hancúrozásba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése