Nyolcvankilencedik rózsafej

Feladat: 89. „Szerintem gyönyörű vagy.”

Páros: Dahyun x JB

Érintett banda: TEICE, GOT7

Műfaj:

Író: Riri

Szerintem gyönyörű vagy

DaHyunnak ez volt az első nyilvános szereplése -, mikor ténylegesen is úgy kezelték őt, mint egy valódi Idolt. Mindenki sürgött-forgott körülötte: a sminkesektől kezdve, a különböző stylistokig.

A GOT7 Stop Stop It című klipjében kellett alakítania a főszereplő lányt és ez nem kicsit tette őt idegessé. A karakter jelleme nagyon eltért a személyiségétől – legalábbis a klip elején -, viszont igyekezett magából a legtöbbet kihozni.

Emellett a helyzetét az sem könnyítette meg, hogy a csapat vezetőjével, JB-vel kellett egy páros jelenetet alakítaniuk. Jól tudta, hogy a fiú színészi képessége az egekben volt az övéhez képest, és emiatt egy kicsit meg volt ijedve tőle. Többször próbálkozott már odamenni hozzá és tanácsokat kérni – esetleg köszönni, hisz még ennyiért sem mert elé állni -, de a fiú mélyhangja és jeges tekintete elijesztette őt.

Mindig is nagyra tartotta az előtte álló srácokat és elképedve nézte őket, hogy milyen könnyen, kecsesen, mégis erőteljesen tudták megcsinálni, azokat a bonyolult táncmozdulatokat. Semmit nem tudott bennük, illetve rajtuk kritizálni -, jó, valljuk be, azok a kantáros nadrágok azért hagytak maguk után kivetnivalókat.

JB-t éppen a sminkesek csinosították, mikor a rendező odahívott magához mindenkit. A fiúknak csak lazán elmagyarázta a szokásos dolgokat – ne stresszeljék túl, csak lazán, és bulizzanak sokat, hogy látszódjon a jókedv.

Viszont a két főhőst még magánál tartotta egy darabig. Főként DaHyunnak magyarázott rengeteget, hisz nem volt tisztában a lány képességeivel – úgy érezte, ha egyszer mindent teljesen, emellett hosszasan elmagyaráz, azzal eleget tesz a dolgoknak.

Az első jelenetek – amik a közös jelenetek voltak -, még egész jól mentek. A „sikátoros” rész nagyon tetszett DaHyunnak, már csak azért is, mert közelről nézhette végig, ahogy a fiúknak felveszik a tánc jelenetét. Kicsit nehezen ment neki az a rész, mikor bele kellett karolnia JaeBumba, de végül leküzdötte minden aggodalmát és teljesítette a feladatot.

A kedvenc része mégis az volt, mikor a tűzijátékkal szórakoztak. Eleinte félt, hogy valami nagyobb baj lesz, esetleg a tűzijátékával fog történni valami -, de a fiúk jókedve ragályos volt a lányra is, így hamar beszállt az ökörködésükbe – és szerencsére a jelenet is jól ment, hisz fülig érő mosoly kíséretében lépett oda JaeBumhoz, hogy őt is magával rántsa egy kis mókázásra.

Nem értette, hogy a fiú, hogy tud ilyen komoly arcot vágni, miközben mindenki azokkal a szikrákat szóró botokkal hadonászott. Nevetés, jókedv, ökörködés – mégis, ő tökéletesen hozta az elgondolkodó és kicsit megszeppent fiú szerepét. A forgatás közben mindig közel érezte magához JB-t, mintha ezer éve ismernék egymást, még a közöttük megtörtént érintések, karolások, kézfogások is ismerősnek hatottak a számára. Azonban, amint a kamerák leálltak ismét azt a fagyos tekintetű fiút találta maga mellett, akire ránézni se mert.

Ám amikor az első jelenet forgatásához értek -, ahol történetesen JaeBumnak színt kellett vallania – valami megváltozott. DaHyunnak egyszerűen sehogy sem sikerült azt a komoly és érzelemmentes lányt alakítania, akit a rendező szeretett volna. Tucatszor vették újra a jelenetet, de akárhányszor is kiabálta a csapat vezetője azokat a szavakat felé, DaHyun mindannyiszor érezte úgy, mintha ezek neki szólnának. Hogy a fiú tényleg képes lenne leugrani, hogyha ő nem mond igent arra a randira.

Végül arra eszmélt fel, hogy a rendező tíz perc szünetet rendelt el. JaeBum tekintete újra azé a fiúvá változott, akit nem mert megszólítani, majd egy szó nélkül elsétált a sminkesek felé, hogy igazítsanak rajta.

Maga a lány megtörten ült le az egyik székbe, majd ajak harapdálva köszönte meg a neki szánt kávét az egyik staffostól. Egyre jobban érezte a backstageben gyülemlő feszültséget, ami arra késztette, hogy ajkát harapdálva összébb húzza magát és igyekezzen nem összenyomni a kezében lévő poharat.

A sminkesek hozzá is megérkeztek, bár mindössze pár ecsetvonás, egy kis finom púder az arcra, tus vonal megigazítása… és a lányt már ott is hagyták a semmiben – hiába volt a széke a backstage közepében, mégis olyan érzése volt, mintha egy kihalt sivatagban ült volna, ahol senki sem akart volna vele foglalkozni.

Hallotta, hogy a körülötte lévő stylistok és sminkesek összegyűlnek a büfé asztal mellett, majd róla kezdenek el beszélni, mintha azt hinnék a lány nem hall semmit. Sopánkodtak, hogy mégis mennyi dolguk, pontosabban bajuk volt ezzel a trainee-vel eleinte. A szemei túl keskenyek, ezért sok időbe telt mire a tus vonallal elérték, hogy nagyobbak, illetve macskásabbak legyenek. A ruhákért felelős lányok szintén panaszkodásba kezdtek: DaHyun vékony lenne, de a combjai szerintük vastagok voltak, így nehéz olyan ruhadarabot találniuk, ami nem rontott az összképen.

A lány akaratlanul is lenézett a lábaira – ő nem vette észre, hogy bármi baja is lett volna a lábainak. Sokat táncolt és edzet így természetes volt, hogy egy kis izom is felkerült rá. De ez tényleg olyan baj lenne?

El volt keseredve, mintha az ég is rá akart volna szakadni. Vajon mások is így látják őt? Ront a klippnek az összhatásán?

A gyomra összerándult a gondolatra és még erősebben szorította a kezében lévő poharat. A forró lötty már átakart törni a gyenge papírrétegen, szinte érezte, hogy égeti a kezét. Azonban a lány figyelmét más kötötte le – tovább hallgatta a beszélgetésüket.

Most a lánynak az arcáról panaszkodtak. Ovális, husis, alaktalan – nem is értették, hogy miért ezt a rookie-t választották, mikor rajta kívül még egy csomóan voltak, akik jobb idomokkal voltak megáldva.

DaHyun kínjában fel akart állni, és kimenni a helységből – azonban zakójának az ujja beakadt a székbe és visszarántotta őt. Szerencsésen visszahuppant a székre, viszont a kávéjának egy része a hófehér blúzán kötött ki. Meleg volt és az átitatott anyagon keresztül égette is kicsit a bőrét, de most nem volt ideje ezzel foglalkozni.

Hirtelen mindenki rákapta a tekintetét, beleértve az előbb panaszkodó idősebbeket is. Az arcuk eltorzult, mintha köpni akartak volna egyet: „Ah, megint ez a lány!”

Szinte üvöltött a gondolatuk. A főhősnő lenyelte minden könnyét, és szabadkozásba akart kezdeni, ám ekkor egy csattanás hallatszódott – valakinek szintén a kávéjával gyűlt meg a baja, keserű, barnás foltokat hagyva a nadrágján.

- Ah, elnézést kérek! – szabadkozott a fiú, bár a hangjából inkább szarkazmus volt kihallható, mintsem tényleges megbánás. Mintha mi sem történt volna, úgy sétált oda a megszeppent lány elé, aki jelen pillanatban mukkani se mert. Egy ideig szemeztek egymással, majd a fiú hirtelen elkapta az arcát, kicsit meg is nyomorgatta, akár a nagymamák. DaHyun éppen rá akart szólni, hogy mégis mit csinál, mikor a fiúszólásra nyitotta a száját.

- Szerintem gyönyörű vagy – jelentette ki hetykén, egy félmosoly kíséretében, majd kikapta a maradék kávét a kezéből, aztán útnak indult a boszorkányöltöztetők felé – Ha nem kéred, én majd megiszom. 

DaHyunnak nevethetnéke támadt. A zakója még mindig be volt akadva a székbe, az ingjén a barna folt csak nagyobb lett, a bőrén pár verejtékcsepp is csillogott az idegesség miatt.  „Szerintem gyönyörű vagy” – ezt mondta neki, alig pár perccel ezelőtt a főhősünk. Ki ne hinne egy kávéval áztatott nadrágot viselő, jeges tekintettel és szarkazmussal megáldott fiúnak?