Hetvenhatodik rózsafej

Feladat: 76. „Hívj, ha szükséged van valamire.”

Páros: Kim Yugyeom x Jeon Jungkook

Side páros: Kim Yugyeom x Kunpimook Bhuwakul & Kim Yugyeom x Mark Yien Tuan

Érintett banda: GOT7 & BTS

Műfaj: angst, romantikus

Író: Letty

Hívj, ha szükséged van valamire

Amikor te az életedet is odaadtad volna érte, míg ő csak felhív azzal az éjszaka közepén, hogy kidobta a barátnője, és nem tudja, mit tegyen. Yugyeom borzalmasan érezte magát, már csak azért is, mert Jungkookot olyan összetörtnek látnia, felért egy kínzással. Évek óta odáig volt a nála alig idősebb férfiért, de mindezt titokban, hiszen legjobb barátok lévén, csak nem ronthatta el a kapcsolatukat azzal, hogy szerelmet vall a másiknak. Aztán, mikor a diplomaosztójuk után, kellemesen félrészeg állapotban, lett volna mersze megtenni, már késő volt. Jungkook bemutatta neki az egyik szaktársukat, mint a barátnőjét, akivel akkor már hosszú hetek óta randizgattak. Yugyeomnak akkor törték össze először a szívét, noha úgy, hogy a személy, aki megtette, még csak nem is tudott róla.

Évekig részese volt a párkapcsolatnak, holott ő teljesen ki akarta magát vágni mindennemű programból – elvégre, ki nézte volna szívesen, hogy a szerelme, aki nem mellesleg vele egynemű, épp egy csinos nővel az oldalán éli boldog életét? Bármennyire próbálkozott az egyetemi évek után szépen, lassan elszivárogni a másik életéből, egyszerűen lehetetlen feladat volt. Talán úgy tűnhetett, menekült, mikor még egy állásinterjúra sem ment el, amint kiderült, hogy Jungkook is beadta az önéletrajzát; lehetséges, hogy tényleg hátra akarta hagyni a múltját. De egyszerűen fájt neki a tudat, hogy az, akit ő mindennél jobban szeretett, észre sem vette őt. Sőt, egyáltalán nincs esélye nála.

Aztán beletörődött, hogy Jungkook elől nincs menekvés. Mivel mind a ketten ugyan azt a diplomát kapták, a gyakorlati idejüket is együtt töltötték le Szöul egyik legsikeresebb vállalatánál, ahol beajánlották őket a mentoraik a főnöknél. Yugyeom mégsem számított arra, hogy lenne esélye bekerülni, de hazugság lenne, ha titkon nem reménykedett volna az értesítőben, miszerint bemehet meghallgatásra. Meglepően hamar beleszokott a munkába, hiszen imádta csinálni. Számára a soha véget nem érő értekezletek a különböző, külföldi ügyfelekkel, maga volt az álom. Ez pedig csak egy része volt a dolognak, hiszen imádta megtervezni a különböző épületeket is, amiket megrendeltek tőle. Bizony ám, Yugyeom elég hamar vált elismertté az építészmérnökök körében, nem csak a fiatal kora, hanem hatalmas tehetsége miatt is. Akkor volt huszonhárom éves, mégis tündökölt. Egy időre úgy érezte, még Jungkookot is képes lenne megszerezni.

Mindaddig, míg egyszer, külföldi ügyfelekkel kellett tárgyalnia. Nagyon meglepődött, hogy csapatos, kissé korosabb férfiak helyett, egy hihetetlenül fiatal, bájos arcú fiú fogadta őt az irodában. Remek idegennyelv ismerete miatt, könnyen szót értett a thai fiatallal, aki, mint kiderült, mégis idősebb nála hónapokkal. Megtudta, hogy az apja helyett jött tárgyalni, de inkább mondta volna Yugyeom kellemes beszélgetésnek, mint hivatalos tárgyalásnak, mégsem panaszkodott. Bhuwakul csodálta Yugyeom szakmaiságát és hozzáértését, hogy ilyen fiatalon micsoda sok tapasztalata van, és milyen bölcsen bánik a szavaival. Egész egyszerűen lenyűgözte őt mindaz, ami Yugyeom, és amit képviselt. Imponáló volt a fiatal építészmérnöknek a thai férfi kitüntetett figyelme, és nem rejtette véka alá az érdeklődését irányába. Így esett meg, hogy kapcsolatba kezdtek egymással, természetesen titokban, hiszen a hírnevük miatt egyikük sem jött volna ki jól abból, ha kiderült volna szexuális hovatartozásuk.

Nagyon szeretett Bhuwakullal lenni, hiszen a thai nagyon könnyen elterelte a figyelmét, és bármit kért tőle, máris ugrott. Néha úgy érezte, mintha nem is párja, hanem valami talpnyalója lenne, amit közölt is a másikkal. Volt egy kisebb veszekedésük ebből, mert a thai ellene volt Yugyeom logikájának. Végül a fiatalabb is annyiban hagyta a dolgot, hiszen valljuk be őszintén, nem volt szerelmes Bhuwakulba. Igen, nagyon kedvelte őt, de ez nem volt több annál, hogy az önbizalmát növelje. A külföldi srác minden pillanatban úgy nézett rá, mintha megnyerte volna a főnyereményt, ez pedig nagyon tetszett Yugyeomnak. Titkon persze mindvégig azért áhítozott, bárcsak egyszer Jungkook nézne így rá – csak hogy ez lehetetlen volt.

Hónapokig folytatták a viszonyt, de mégis Bhuwakul volt azt, aki kimondta, hogy legyen vége közöttük, amit Yugyeom nem ellenzett. Szépen, csendben váltak el útjaik, de meglepő módon, legjobb barátok maradtak. Hiszen Jungkook akkoriban eltávolodott tőle. Miután meghívta egyszer egy kisebb összejövetelre, aminek a végén megkérte a barátnője kezét, úgy tűnt, valami végleg elszakadt közöttük. Már nem hívta fel minden héten, hogy találkozzanak, nem váltottak egymással naponta üzeneteket, egyszerűen eltávolodtak egymástól, amit a férfi nem is igazán bánt, hiszen ott volt neki Bhuwakul. Gondolta, hadd szervezzék csak nyugodtan az esküvőt, nem akart még ő is belerondítani az idillbe. Ezek szerint, nem is volt rá igazán kíváncsi Jungkook.

Éppen akkor, mikor rászánta magát, hogy a hosszú idők óta benne felgyülemlett stresszt kieressze, elment péntek este bulizni. Nem volt az a sárga földig leiszom magam típus, hogy aztán összeszedjen valami jött-ment gyereket, akivel valami útszéli kis házban, egy egy éjszakás kalandra elmenjen. Szerette volna magát jól érezni, mivel régebben, még a gimnáziumban és az egyetemi évei alatt, eljárt táncolni. Imádta, és sokan állították, hogy ezzel is sokra vihetné, ő mégis inkább az építészetet választotta. Aznap este mégis a táncával nyűgözött le valakit, amire nem is gondolt volna. Mark Tuan gyönyörű volt. Nem volt rá jobb szó, csak az, hogy elképesztően gyönyörű, még Yugyeom számára is, aki nem sűrűn használta ezt a szót férfiakra.

Soha nem gondolta volna, hogy éppen aznap hajnalban fog csörögni a telefonja, aki pedig hívta, az nem más volt, mint Jungkook. Még szerencse, hogy volt annyi esze, hogy előbb megnézte a hívó félt, mert gondolta, azonnal lecsapja, bárki is keresi. De Jungkooknak azonnal felvette a telefont, pedig akkor már két hónapja nem találkoztak, és beszélni is csak nagyon ritkán volt alkalmuk. Mégis, valamiféle melegség öntötte el a fiatalabb szívét, hogy hajnalok hajnalán, nem másnak telefonál, hanem bizony neki. Aztán mikor kiderült, hogy a menyasszonya szakított vele és kihajította őt, máris nem volt olyan boldog, de minden további nélkül öltözött fel, és hagyta hátra az ágyában békésen szundikáló, vörös hajú, nem is olyan idegent. Bepattant a kocsijába, majd bár még úgy érezte, részeg, mégis akadálytalanul vezetett el Jungkookék házáig, ahol két kopogás után, máris beengedték őt.

Azt hitte, nem lesz olyan vészes a helyzet. Gondolta, a csaj csak berágott rá valamiért, vagy behisztizett, és lelépett egy órára-időre. Csak hogy a gondosan berendezett lakás most egyáltalán nem volt olyan rendben, mint ahogy Yugyeom utoljára látta. Össze-vissza volt hajigálva minden, ruhák voltak mindenütt, egy-két törött pohár és tányér is volt a földön. Mintha egy nagy káosz közepébe csöppent volna, a vörösre sírt szemű Jungkook pedig annyira beleillett ebbe a felfordulásba, mintha egy festményről lépett volna ki. Eltűntek a közös képek a falról, a nőies, mégis kellő dolgok a házból, amik nélkül már csak üres agglegénylakásnak hatott az olykor tündöklő helyiség. Minden olyan megkopott és rendetlen volt. Mégsem tudott csak úgy odamenni Jungkookhoz és magához ölelni őt – már nem.

-  Sajnálom, hogy az éjszaka közepén iderángattalak – szólalt meg halkan Jungkook, odébb söpörve pár dolgot a kanapéról, hogy hellyel kínálja barátját. - Én csak... Fogalmam sem volt, kivel beszélhetnék, és te jutottál először az eszembe.

-  Milyen kedves, hogy még emlékszel rám. – Holott nem szándékosan, mégis gúnyosan hagyták el ajkait a kemény szavak, amire Jungkook is meglepetten pislogott rá.

-  Tudom, hogy régen találkoztunk – bólintott aprót, majd elidőzött tekintete a másikon. - Sokat változtál...

-  Csak felnőttünk, Jungkook – rántott vállat Yugyeom egyszerűen, nem akarva húzni ezt a témát, de még a beszélgetést sem. - Mi történt?

-  Azt mondta, már nem szeret – ült le végül mellé, miután egész egyszerűen a földre lökött mindent, ami az ülőgarnitúrán volt. - Elvitte az összes holmiját, de előtte persze veszekedtünk, mint látod... Nem igazán békésen.

-  Ez szörnyű – mondta ki őszintén a másik, végignézve a lakáson. - Sajnálom, Jungkook.

-  Én is sajnálom – nyelt egyet az idősebb, és most egészen úgy tűnt, elvesztette minden reményét, mintha nem lenne holnap. - Már az esküvő időpontja is meg volt...

-  Nézd a jó oldalát – húzta el kissé a száját. - Legalább nem az oltár előtt hagyott ott!

-  Mindig is szerettem az optimizmusodat – mosolyodott el gyéren, de legalább mosolygott. - Éppen ezért vitted ilyen sokra. Nézz csak magadra, Yugyeom... Sikeres vagy és gazdag. Életemben nem hittem volna, hogy valaha ilyen befutott építészmérnök leszel, és egy olyan cégnél fogsz dolgozni, ahol. Nem azt mondom persze, hogy lenéztelek, vagy bármi. Egész egyszerűen most csodállak, hogy mindezt képes voltál elérni, mert küzdöttél érte, és nem adtad fel. Nagyon tisztellek ezért.

-  Nem igazán értem, hogy jön ez most ide – köszörülte meg a torkát a másik, mert bár jól estek neki az elismerő szavak, jobb szeretett volna inkább egyenest választ kapni Jungkooktól.

-  Tudom, hogy végig szerelmes voltál belém – nézett végül rá az idősebb, mire Yugyeomnak elkerekedtek a szemei. - És sajnálom, hogy soha nem volt bátorságom a szemedbe mondani, hogy nincs esélyed nálam. Inkább felszedtem Jinah-t, hogy rájöjj, felesleges utánam epekedned, pedig akkor még csak viccnek indult az egész. Gondoltam, pár hétig jó lesz, de időközben beleszerettem... És látod, ez lett a vesztem.

-  Megyek – állt fel hirtelen a kanapéról, idegesen hátratúrva homlokába omló, fekete tincseit, amik bár azonnal visszakerültek eredeti helyükre, mégis megnyugtatta kissé a feldúlt fiatalt. - Hívj, ha szükséged van valamire.

-  Csak rád van szükségem! - mondta hangosabban Jungkook, mire Yugyeom visszanézett rá a válla felett. - Őrültet ez az egész, tudom, de... Talán mindvégig rosszul hittem és szerettelek, csak még magamnak sem mertem bevallani. Mi lenne, ha...

-  Tudod, Jungkook – sóhajtott egy nagyot Yugyeom, zsebre vágva kezeit, úgy fordult vissza, a rá kíváncsian pislogóra nézve. - Régebben mindent megadtam volna ezekért a szavakért... Talán, még tegnap is úgy gondoltam volna, hogy az évekig tartó szenvedésemnek, amit csakis te okoztál, te is vethetsz véget.

-  Miért, történt valami? - vonta össze szemöldökét a másik, aggódva állt fel a kanapéról, mintha érezné, hogy a vesztébe rohant bele.

-  Mark Tuan történt – mosolyodott el kissé Yugyeom, a másik szemeibe nézve. - Sajnálom, de nekem nincs szükségem „talán”-ra és „mi lenne, ha”-ra. Ne haragudj, de ez nem fog menni. Hívj, ha átgondoltad.

Minden további szó nélkül hagyta hátra egykori szerelmét, de érezte, hogy jól cselekedett. Ha nem ismerkedett volna meg tegnap a titokzatos, mégis gyönyörű idősebbel, lehet, örömmel ugrott volna fejest mindabba a bizonytalanságba, amit Jungkook bár kecsegtetően ajánlott fel neki, mégis oly könnyen kicsúszhatott volna a kezei közül, mint a homok. Nem állította biztosra, hogy Mark a számára tökéletes, de hatalmas intelligenciájával, és olykor bár arrogáns, kíméletlenül őszinte szavaival mégis levette őt a lábáról. Ő mondta nyíltan a szemébe, hogy nem érdemes várnia Jungkookra, és örült, hogy hallgatott rá, még akkor is, hogy itt lett volna az esély. Nem bánta meg a döntését, egyáltalán. Ezt pedig csak az igazolta jobban, hogy amint belépett a lakásába, a frissen főtt kávé illat fogadta, a konyhában pedig az ő egyik ingében lébecoló Mark, aki egy lágy, mégis mindent tudó mosollyal köszöntötte, mielőtt egy csókot nyomott volna Yugyeom ajkaira.