Feladat: 31. „Hűha!”
Páros: 80.
Kim JongDae x Park ChanYeol
Érintett
banda: EXO
Műfaj: angst
Megjegyzés:
Bárkit odaképzelhetsz
A
remény halvány lángja…
Felébredtem. Kinyitottam a szemet és még
mindig ott voltam. Semmi sem változott. Sőt. Az utolsó kis szikra is elaludt.
Körülöttem teljes éjszínű volt minden. Hideg volt. Fáztam. Ordítani akartam, de
nem jött hang a torkomból. Sírni, de elfogytak a könnyeim. Mi történik velem?
Miért nem jön valaki, aki segít? Hol
vagyok? Egy sziklabarlang legmélyén. Nem találtam kiutat, csak lekuporodtam a
földre. Magam körül kezdtem tapogatózni. Kerestem valamit. Nem tudom, mit.
Valamit, ami segít megmenteni ettől a helyzettől. Egy üvegszilánk. Éppen
átvágtam volna vele az ütőeremet, mikor a távolban megjelent egy halványan,
erőtlenül pislákoló kis fény, és meghallok egy gyermeket, amint önfeledten
kacag. Hűha! Léteznek még csodák?
Eldobtam az üvegszilánkot, felpattanok és
futni kezdtem. Eltűnt a fal. Pedig az előbb még mindenhonnan fal vett körül,
most innen eltűnt. Futottam, ahogy csak bírtam, ám egyszer csak újból akadályba
ütköztem. Körbetapogatóztam, de megint, olyan volt, mintha egy gödörbe lennék,
ami be van temetve.
Félek.
Leültem a földre, térdeimet felhúzva, átkarolva azokat, fejemet, ráhajtva. Nem
vettem levegőt. Nem akartam levegőt venni, ám ekkor megint ugyan az a jel tűnt
fel. A fény a gyermek kacajjal.
Újra rohanni kezdtem, s ahogy egyre csak
rakosgatom magam elé a lábaimat, egyszer csak megbotlottam, a fejemet pedig
bevertem.
Felültem, de nem mozdultam. Újra feltűnt a
jel, és bár sokkal erősebben, mint az ez előtti alkalmakkor, mégsem vettem róla
tudomást. Nem akartam róla tudomást venni.
Még nagyjából tízszer felcsillant a remény
halovány jele, de ahogy nem törődtem vele, minduntalan egyre halványabb és
halványabb lett, míg végül teljesen el nem tűnt, ott hagyva engem az éjsötét,
jéghideg barlangban. A kétségbeesés, és a letargia barlangjában.
Tudom, hogy ő volt, aki
a jeleket adta. Tudom, hogy ő akart nekem segíteni, és én nem törődtem vele.
Pedig mindvégig ott volt velem. Fogta a kezem, és én mégsem vettem őt észre.
Talán, ha képes vagyok túllépni a határaimat, és elmondani, hogyan is érzek
iránta, megváltozott volna a helyzet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése