Feladat: 36. „Legyen szép napod a munkában!”
Páros: 17.
Luo Zhixiang x Zhang YiXing
Érintett
banda: EXO
Műfaj: angst
Korhatás:
+12
Megjegyzés: Az ihletet a Fél lélegzet c. dokumentumfilm
adta, az idézetek, melyekhez nincs hivatkozás, abból származnak.
Legyen
szép napod a munkában!
Már egy hónapja, itt vagyok. A csövek, melyek lógnak belőlem, és
összekötnek az infúziós állvánnyal és a gépekkel, nem hagyják, hogy felálljak
és akár csak a folyosón sétáljak.
Egy hónapja – február tizenkettedikén reggel nyolc óra negyven körül elájultam
a buszmegállóban. „Testem minden sejtje
tudta, és várta a pillanatot, amikor ereimben a keringés elakad, szívem nem
pumpál több vért és elalszom. Én pedig ezt éreztem, és vártam csendesen a
halálra ítélt ember alázatos nyugalmával. Tehát eddig tartott. Vége?”
Fülemben párom reggeli mondata visszhangzott: „Legyen szép napod a munkában!”
Egy idősödő úr hívta a mentőket, és értesítette páromat a történtekről.
Már óvodáskoromban tudtam. Az orvosok is megmondták, hogy nem fogom megélni a
tizennyolcadik születésnapomat. Ám én erős voltam. Küzdöttem, mert élni
akartam. Élni akartam, mert megtaláltam a páromat, aki a szüleim halála után
támaszt nyújtott. Bíztatott és, ha elestem segített újra felállni. Nem hagyta,
hogy elhagyjon a remény. Bár tizenkét év korkülönbség volt köztünk, mégis talán
ez volt az, ami miatt jól működött a kapcsolatunk.
Emlékszem az együtt eltöltött évekre. Fiatal voltam. Talán tizenhárom
éves kis kamasz, mikor megismertem. Az egyik rehabilitáción találkoztam vele.
neki sikerült megküzdeni a betegségével. Elkezdtünk beszélgetni, és mikor
feladtam volna, ő mellettem volt és segített. „Ő édesítette agyamat hajnali
rétek szagával; aztán minden csigát, s kavicsot külön megmutatva látni,
szeretni és csodálkozni tanított… Minden kanyarnál új dolgok fogadtak, és a
friss zöldben hófehér mérföldkövek ragyogtak egyenlő távolokból. Majd, lombos
hegyek közt, még szebben tündökölt a sokalakú élet…”[1]
Minden egyes pillanatban mellettem volt. Egy percre sem mozdult
mellőlem, csupán a vizitkor távozott a folyosóra.
- Vigyél haza… Otthon szeretnék eltávozni innen – suttogtam erőtlen,
fájdalmas hangon. Szemeim könnybe lábadtak, torkomba gombóc nőtt.
- Nem mehetünk haza. És nem… Nem fogsz elmenni sehova!
Egy hét múlva bejöttek az orvosok és hazaengedtek. Nem tudtak mit tenni,
bár az állapotom nem javult, se romlani sem romlott. Stagnált. Ezt mondták. De
végre öthét után kiengedtek.
Öt hét. Túlságosan nagy időnek tűnt.
Túlságosan sok dolog történhet öt hét alatt, és túlságosan sok mindenre elég ez
az idő. Elég a megszokásra, és az elengedésre. Az elfeledésre. Elég a távollét
beivódásra. Olyan érzésem volt, mintha az otthonom elfeledett volna. Mintha
elfeledtek volna az orgonafák a kertben, a kerítés oszlopai, amelynek üreges
csöveit gyerekkoromban teleraktam apró kövekkel. Mintha csodálkozva néznének
rám a kerti kút deszkái, a kiskert hóval födte virágai, a kerti csap és a
kutyám is.
Otthon sem volt jobb. Minden annyira
idegennek tűnt itt is… Egész nap a szobámban gubbasztottam. Nem ettem. Keveset
ittam. Otthon töltött harmadik nap éjjelén, megint kórházba szállítottak.
Alvás közben pár percig nem vettem levegőt. „Tehát eddig tartott. Vége? A véremben keringő
végzet ezt a napot várta huszonegy éve? Vártam már őt. Vártam, hogy
megkérdezhessem, miért? Miért volt az én életem ilyen fájdalmasan rövid?” Zhixiang
próbált ébresztgetni, s mire kiértek a mentők sikerült is. Ám pár percig mégiscsak
halott voltam.
- Egy hét. Sajnos csak ennyi ideje maradt… - Ahogy a főorvos kimondta a
szavakat, Zhixiang arca elsápadt. A helyet
hideggé tette az orvosok tanácstalansága, párom fájdalomtól eltorzult arca.
Igazuk volt. Egy hét múlva már nyugodtan vártam
a halált.
Zhixiang
a kezemet szorongatta. „Ott voltam én
mindenhol és mégis sehol. Arcokat láttam. Zhixiang arcát. És hangokat
hallottam, de mind ez már értelmetlen volt. A szoba elsötétült, a zajok
elhalkultak. Ájulásom óta most éreztem először nyugalmat, csendes békességet.
Nem számított többé, hogy ott fekszem mozdulatlanul. A gépek éles sípolása sem
volt már félelmetes…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése