Tizedik rózsafej

     Feladat: 10. „Nézd a másik oldalát!”

Páros: 11: Moon Jongup x Jung Daehyun

Érintett banda: B.A.P

Műfaj: fluff

Író: Hagu

Nézd a másik oldalát!

Esik.

Folyton- folyvást esik. Nincs vihar, nem villámlik, nem dörög. Csak szomorkásan szakad. Ilyenkor senki se szeret kint lenni, a viharvadászok sem, mert ez csak eső. Az ég sem fekete, hanem szinte szürkésbarna. Kopognak az esőcseppek az ablakomon, forró teával a kezemben ülök mellette, és figyelem az esőt. Tükrözi a kedvemet is. Pontosan ilyen, szürkésbarna és lehangoló. Manapság én már csak ilyen vagyok.

Nem csak egy tea van velem. A sötét asztallapon egy levél is pihen. Nem boldog levél, a boríték fel van szakítva, a levél már ismert, nem boldog. Kedvetlen. Nekem, a címzettnek nem okoz boldogságot. Az írójának? Remélem, neki se boldog.

… Nem jövök vissza Amerikából, ide köt most már a munkám, sajnálom…

Ez áll az első oldal legvégén. Tovább nem olvastam, nekem már ez is épp elég.

A tea kihűlt, és nincs is benne elég cukor, de nem állok fel, hogy megmelegítsem, vagy édesítőt tegyek bele. Ez is jó úgy, mint az időjárás. Szürkésbarna, és kedvetlen.

Moon JongUp, pontosan három hónapja, és két hete hagyott el. Amerikába ment, hogy meglátogasson egy kisebb vállalkozást, aminek ő a koreai vezetője. Azt mondta visszajön két hét múlva, mert ez rövid látogatás lesz. Azóta ez a cég teljesen amerikai kézbe került, és itt már nem is működik. A dolgozókat kirúgtak, de a feljebb vezetőknek felajánlották, hogy Amerikában csatlakozzanak a csapathoz, és folytassák a munkájukat. Ez csak egy ajánlat volt, nem felszólítás, sok családos itt maradt, mert ide kötötte őket az élete. Úgy tűnik JongUpnak én nem voltam az élete. Csak a munkának él.

Két hónapig úgy éltem, mint egy hulla. Most már élőhalott vagyok. Szürkésbarna és kedvetlen.

Azóta semmit sem hallottam róla, ez a levél mindössze három napja jött. Másfél napig bontatlanul állt az asztalon, a teásbögrék mellett. Másfél napja már emésztem.

A hálóba megyek, mert hideg van, és a pokróc illik a kedvetlenségemhez, a teához, és ehhez az időhöz. Ez a helyiség már idegen számomra. Üres, nincs itt JongUp, semmi, ami rá hasonlítana, a ruhái már mind mások, nincs JongUp szaguk, se érintésük. A pokróc tényleg illik az időjáráshoz, még nem vettem elő, de a tartójából is látszik, hogy milyen durva anyagú, és fakó színű. Ez is JongUp tulajdona, a szaga még olyan, mint az övé. Különleges kölni, sampon, és tökéletesen érződik rajta az a mentolos illat, amit ő is árasztott. JongUp íze is mindig mentolos volt. Amennyi cukrot és rágót evett, nem csoda.

Kiveszem a takarót, de még valamit észreveszek. Egy kis post-it pihen a doboz alján. Az életem mindenhova ilyeneket ragasztott. Vele együtt ezek is eltűntek a házból, ezek szerint egy kivételével. Mert ez mégis csak itt van.

Nézd a másik oldalát!

A sors nem szórakozhat velem, mert nem hiszek benne. Mindent mi döntünk el, nem pedig meghatározza valami. Itt is rajtam áll a döntés. Hallgassak rá?

A pokróc ott maradt a szoba padlóján, a sárga lapocska is lehullik rá, miután elengedem, rohanok, hogy olvassam a levelet. Újból feltépem a borítékot, megfordítom a papírt, és falom a sorokat.

… a repülőjegyeket is küldöm utánad…

A nap nem fog kisütni, de az eső se mindig kedvetlen, és szürkésbarna.