Feladat: 56. „Kiemeli a szemed.”
Páros: Son Seungwan „Wendy” x
Zhang Yixing, Chittaphon Leechaiyapornkul „Ten”
Érintett
banda: Red Velvet, Exo, Nct
Műfaj: slice of life, fluff
Korhatár: +12
Kiemeli
a szemed
Wendy ezen a reggelen
is hangtalanul osont ki az aprócska erkélyre, ami a hatodik emeleti, egyszobás
lakás egyetlen olyan helyisége volt, ahol, ha csak egy rövid időre is, de
egyedül lehetett. Szerette a férjét, ám az elmúlt hetekben felgyorsult életük
egy pillanat szünetet sem engedett neki. Szüksége volt a magányos reggelek
csendjére, az egyedüllétre…
Ahogy egyre lépdelt a
korlát felé, köntöse végigsúrolta a hosszú szőrű, bársonyos szőnyeget. Szerette
ezt a barátságos, mélyzöld szőttest, melynek szálai selymesen bújtak lábujjai
közé minden alkalommal, akárha frissen nőtt fűszálak lennének. Legalább egy
kicsiny darabnyit megőrizhetett így régi, vidéki otthona bájából. A korlát
mellett háromlábú kovácsoltvas asztalka ásítozott, melynek lábairól kis
darabokban már lepattogzott a mattfekete festék, üveglapján pedig kusza
karcolások éktelenkedtek tucatszám, melyeket egy-egy óvatlanul elhelyezett
edény okozhatott. Ám ezúttal csak egy szemérmes, pöttyös bögre koppant halkan
az asztal üvegéhez, miben vidáman csilingelt egy ezüstszín kiskanál.
- Nem hittem, hogy
ilyen nehéz lesz – suttogta a lány a tájon pihentetve meg fáradt tekintetét. A
távolból egy akaratos vonatfütty indult útnak, mi hosszan ismétlődve pattogott
végig a közeli panelházak falai között. Wendy mindig is lelketlen környéknek
találta a várost, túlzsúfoltnak, koszosnak és arctalannak látta. Kislányként
csak negyedévente járt erre, mikor a nagymamához jöttek látogatóba, s olyankor
is siettek haza a biztonságot jelentő vidéki faluba, ahol maguk mögött
tudhatták a lélekölő, monoton szürkeséget s a szmog ruhájuk anyagába férkőző,
fojtogató bűzét.
Mára már megszokta ezt
a levegőt, olyan természetessé vált számára, mint a forgalom zaja, az emberek
kiabálása az utcán vagy a folyamatos fény. Talán ezt volt a legnehezebb
megszoknia, hogy a városban soha sincs sötét, még éjszaka is nappali
világosságot okoztak az utcákon elhelyezett reklámok. A lány kortyolt párat kihűlt
kávéjából, majd visszatette bögréjét az asztalkára, pont, mikor halk
nyikorgással újra kitárult a terasz öreg ajtaja.
Yixing kócos aurával,
félig még lehunyt szemmel botorkált kedvese felé. Olyan gonddal emelte lábait,
mintha attól félne, hogyha egyetlen neszt is hallat, a világ valószínűleg
kizökkenne a megszokott kerékvágásból. De talán érthető is volt ez az ő
helyzetében…
Álmosan simult párja
testéhez, félresöpörte Wendy hosszú sötétbarna hajszálainak csokrát, s fejét
vállára hajtva lopott még néhány pillanatot a reggel éltető nyugalmából. A nő
gondterhes vonásai kisimultak a férfi közelségét érezve, lelkéig hatoló
borzongás lepte el testét, akárcsak a legelső alkalommal, mikor kedvese
megölelte őt. Feketén izzó pillantásai meglágyultak, ahogy átjárta férje
támogató melege, ki az egész éjjelt átvirrasztotta velük.
Yixing kezeit szerelme
még mindig kerekded pocakjára vezette, mely nem is olyan rég még jóval nagyobb
volt, s benne lapult kis családjuk harmadik tagja. A fiataloknak szembe kellett
nézniük a felnőtt lét újabb nehézségével itt, gyermekkoruk hosszan elnyúló
alkonyán.
- Jó reggelt,
szépségem! – suttogta a férfi. Wendy nyakát érzékien simították ezek a szavak,
melyek minden reggel a kávénál is hatásosabb módon csöpögtettek életet belé.
- Jó reggelt! – A fiatal
nő mosolyogva fordult szembe párjával, s fürkészte Yixing szemeinek kimerült
fényét. – Sok munkád lesz ma?
- Ne is kérdezd… De a
megbeszélésig el kéne valahogy tüntetnem ezeket – mutatott a férfi álmatag
szemeire, melyeket mélyen ülő, sötét karikák kontúroztak.
- Ne is törődj vele,
kiemeli a szemed – simogatta meg szerelme borostás arcát Wendy, akinek
érintéseiből már nem fiatalos szenvedély, hanem igazi gyengédség áradt.
- Jót tett neked az
anyaság – fogta meg kedvese kezét Yixing, s ajkaival érintette kézfejének puha
bőrét, majd szerelme kiszáradt ajkait. Egy lágyan tovaillanó pillanatig újra
csak ketten léteztek a kis erkély rejtekében, szorosan ölelték egymást, a
másikból merítve erőt az új nap hajnalán…
A kis
lakás egyetlen szobájában ekkor nagyokat ásított egy ébredező fiúcska, kinek
arcára a kiságy rácsai vetettek furcsa árnyakat. Ten a takarót lerugdalva
magáról pillantott körbe a napszínű szoba ürességén, majd keserves sírásával
üldözte el a pirkadat polcokon megülő, sarokban megbúvó némaságát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése