Feladat: 63. „Csak még egy fejezetet…”
Páros:
Moonbin x Jonghun (saját)
Érintett
banda: Astro, FT Island
Műfaj:
Csak
még egy fejezetet…
Reggel
elaludtam, ezáltal elkéstem az első órámról. A reggeli készülődéseim sosem
mentek zökkenőmentesen, még akkor sem, ha sikerült időben felkelnem.
Nem
elég, hogy elaludtam, még a busz is késett. Ott álltam húsz percet a fedetlen
buszmegállóban, ráadásul, - hogy teljes legyen a kép – még az eső is elkezdett
szakadni, így bőrigáztam.
Mikor
végre leszálltam a buszról elkezdtem rohanni az iskolába, de félúton elszakadt
a táskám vállpántja. Hurrá!
Nyolc
óra harminc perckor végre megérkeztem az iskolába, így sikeresen beértem az
első óra utolsó tíz percére.
-
Moonbin, jó reggelt! Sikerült megtalálnod az iskolába vezető utat?
-
Jó reggelt! – hajoltam meg. – Elnézést a késésért. Elaludtam, és a busz is
késett.
-
Semmi gond – mosolygott rám, mitől enyhén zavarba jöttem, amit próbáltam a
lehető legjobban leplezni. – Egy zseniális felelettel kiengesztelhetsz, amint
látom úgy is égsz a vágytól, hogy elmesélhesd nekem miről tanultunk a múlt alkalommal.
-
Én… Nem készültem mára. Igazán sajnálom tanár úr - sütöm le szemimet.
-
Moonbin! Kedd van! Csütörtökön témazárót írunk, te pedig, még semmit nem
tanultál ebben az anyagrészben. Mit gondolsz, hányasra fogod megírni?
-
Ígérem, ma már nekiállok tanulni rá, Jonghun ahjussi[1].
-
Ebben biztos vagyok, ugyanis órák után este hatig elzárásra jössz. Nekiállunk
átvenni ezt a témakört. Nem hagyom, hogy megbukj, mert tudom, hogy képes lennél
megtanulni, szimplán rest [2]
vagy. Várlak a tanárim előtt. – Mintegy végszóra megszólalt a csengő, a töri
tanár pedig elhagyta a termet.
Vége
volt az utolsó órámnak is, nekem pedig megfordult a fejemben, hogy hazaszökök,
de az igazat megvallva, valami furcsa, kellemes érzés járt át, mikor Jonghun
ahjussival beszélgettem.
Talán
amiatt, hogy ő megértett. Édesapám még tíz éves koromban elhagyott minket,
bátyám külföldön folytatja tanulmányait, édesanyám pedig sokat dolgozik, kevés
ideje jut rám.
A
tanári ajtaja elé érve bekopogtam. A tanár keresett egy üres termet, majd beültünk.
-
Mielőtt neki látnánk a tanulásnak… Tudom, hogy nehéz a családi életed, de hidd
el, senkinek sem habos torta az élete, ezt elhiheted nekem. Mégis tanulnak,
ellenben rajtad azt látom, nem is küzdesz még a kettesért sem és ez bosszant –
simít végig arcomon, ami abban a pillanatban lángvörös lett, ahogyan hozzáért a
bőre az enyémhez, miután dühösen szusszantva adtam tudtára, hogy elég keveset
tud az életemről ahhoz, hogy kritizáljon. Tény, hogy igyekezhetnék jobban is,
de…
-
Hogyha szükséged van segítségre, szólj, mert néma gyereknek az anyja sem érti a
szavát. Most pedig üljünk neki tanulni. Nyisd ki ennek a témakörnek az első
fejezeténél a könyvedet. Jonghun… - fogja meg a kezem, miután elmerengtem. - Minden
rendben? Jól vagy? Ölel magához, s abban a pillanatban hatalmas mennyiségű
adrenalin halmozódott fel a szervezetemben. A szívem hevesebben kezdett
dobogni, Neuronjaim még több oxigénre vágyakoztak, légvételemet szaporábbra
serkentve. A gyomromban, mintha ezer meg ezermillió lepke repdesett volna. A
torkom elszorult, végtagjaim remegni kezdtek, és éreztem, hogy szép fokozatosan
paradicsom piros leszek.
Valószínűleg
a tanáromnak is feltűnt, mert egy krákogás kíséretében elengedett és kinyitotta
a tankönyvet.
A
levegőben szinte érezhető valamiféle feszültség, ami az ölelés óta tart.
Négy
óra.. Már öt fejezetet megtanultunk, de még mindig vissza volt két óra és hat
fejezet. Kész kínszenvedés.
-
Csak még egy fejezetet megtanulunk és
mára végeztünk, rendben? Látom, hogy már így is fáradt vagy. Viszont holnap
átvesszük a maradék öt fejezetet. – Csak némán bólintottam, s neki álltam
hangosan elolvasni a fejezetet, majd összefoglalni a lényegét.
Mikor
végeztünk a tanárom búcsúzóul újból magához ölelt, bennem pedig ugyan azokat az
érzéseket váltotta ki, mint az előzőnél.
Másnap megint leültünk tanulni. Sikerült is mindent elsajátítanom és még
a dolgozatom is négyesre sikerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése