Első rózsafej

     Feladat: 1. „Nem, nem, majd én.”

Páros: Byun Baekhyun és Zhang Yixing (saját)

Érintett banda: EXO

Műfaj: élet, fluff, au.

Író: Kirichan

Béta: Nárcisz

Szándékosan győzni

- X, x, x, x! – kántálta imaszerűen Baekhyun, miközben megállíthatatlanul, durván nyomkodta a Playstation karján lévő kis kék gombot. 

Ide-oda reppenő göndör fürtjei épphogy takarták fejéhez képest bugyután széles, enyhén elálló lapátfüleit.

Morgolódás helyett már csak beharapta lazacszínű, húsos alsóajkát, de mellé izgett-mozgott a hosszú szőrű, színes mintákban burjánzó perzsaszőnyegen, hátát pedig többször is a kemény kanapé szélének feszítette erőlködése közepette.

Egyre vadabbul ütötte a keze ügyébe kerülő gombokat. Már ő maga sem tudta, hogy mit is csinál pontosan, de csinálta, mert veszíteni semmiféleképpen nem akart. Makacs és önbizalomban túltengő egyénisége a bukást bírta elviselni a legkevésbé.

Győzelem vagy semmi! – párolódtak a szavak Baekhyun túlfűtött elméjének falára. - Győzni fogok! – mondta ki végül hangosan, mikor ellentámadása hatásosnak bizonyult az eszeveszett, rendszertelen technikájának köszönhetően.

Világosbarna íriszei már alig látszottak ki szemhéjai alól, izmai úgy megfeszültek, hogy szinte már remegtek a karjai. Nyakán az összes ínszalag kirajzolódott bőre alatt, s már egy sóval tömött izzadságcsepp is megindult halántékán lefelé a nagy koncentrálásban.

- Nem, nem, majd én – mondta a megszokott nyugodtsággal, talán kissé álmosan a mellette lévő Yixing enyhe, de Baekhyun szerint valamilyen oknál fogva vonzó akcentusával. – Majd én nyerek – bágyadtan nézte a hatalmas, villódzó tévét, miközben megfontolt lépésekkel, erőlködés nélkül visszavette az irányítást a játékban. Elgémberedett, régiben törökülésbe tett erős lábait megmozgatta, ropogtak egy kicsit, majd kényelmesen maga elé nyújtotta őket, göcsörtös lábujjaival ütemesen dobolt a levegőbe, miközben ő is nekidőlt a kanapénak.

Egészen fáradtnak tűnt, talán azért, mert idősebb létére ő már dolgozni járt (és ma is munkából jött át barátjához), nem úgy, mint a mellette ülő, ujjbegyeit szinte már eljátszó egyetemista.

Ásított egyet; kezét nem tette kiszáradt szája elé, hiszen játszott. Szemébe könnyek gyűltek, s így kissé szomorúan festett.  Viszkető orrát felhúzogatta, mint egy nyuszi, ha szaglászik, aztán nyammogott egy kicsit, majd szépen ívelt állvonala újra elnyúlt; ismét ásított.

- Megint nem aludtál eleget? – kérdezte meg a fiatalabb, de tekintetét egy pillanatra sem vette le az előttük alig két méterrel arrébb lévő falba épített képernyőről.

- De… aludtam – felelt halkan, az álmosságtól rekedtes hangon, s egy pillanatra elemelte bal kezét a kontrollerről, hogy a meleg levegő miatt homlokához tapadó fekete hajába túrjon felfrissülés reményében.

- Hát, pedig nem úgy néz ki – mondta Baekhyun, s aki nem ismerte eléggé, kijelentéséből úgy hitte volna, hogy közömbös és nemtörődöm egyéniség ő. Pedig aztán igazán nagyon törődött ő Yixinggel. Egészen biztosan annyira, hogy még ő maga sem hitte volna.

Míg legjobb barátjának, Chanyeolnak is egyszerűen a szemébe vágta volna, hogy mellette nem lehet fáradt, szedje össze magát, addig Yixingnek képtelen volt ilyeneket mondani. Minden ismerősét képes volt kifigurázni (természetesen nem rosszindulatból, szimplán csak mert ilyen bohókás egyéniség volt, és így szerette az embert), de valahogy Yixinget sosem érte ilyesfajta bánásmód Baekhyun részéről.

Sőt kifejezetten felnézett a kínai férfire; kedvelte őt, de valamiért ismeretlenül máshogyan, mint az eddigi barátait. Látott benne valami szépet: önzetlen kedvességet, túláradó tiszteletet és mérhetetlen kitartást. Szerinte Yixingnek volt egy furcsa karizmája, ami megmagyarázatlanul vonzotta a körülötte lévő embereket. Először kicsit zavarta, hogy az idősebb túlságosan gyakran tűnt szétszórtnak, és túlzottan kedves volt mindenkivel, de amint közelebbről is megismerte őt, felszívódott ereiből a kellemetlen érzés, helyét valami izgalmas vette át. 

Nem igazán értette ezen fajta érzelmeinek okát, és hiába kutatta a miértekre a válaszokat, idővel egyre jobban úgy érezte, hogy csak távolodik a valóságtól.

- Szeretnéd? – mosolyodott el halványan, de meglehetősen elégedetten Yixing. Fekete v-nyakú pólója alatt vékony alakján hasizmai egy kicsit megrándultak, ahogy visszatartotta az előtörni vágyó nevetését, hiszen tudta, hogy csak egyetlen ütés kell, és vége a meccsnek.

Baekhyun sohasem tudta őt legyőzni Tekkenben. Nem is értette, hogy miért pont ebben fogadott vele a fiatalabb, és nem valami olyanban, amiben ő sokkal jobb, ha ennyire szerette volna a vesztét.

- Ne! Ne! Hyung, kérlek ne! Nem akarom a halált! – rimánkodott, és minden erejével, bár meglehetősen kétségbeesetten próbálkozott meg minden támadáskombinációval legyűrni az ellenfelét, de az hárította az összes szerencsétlen megkísérelt csapását.

- Miért kímélném meg az életed? – Élvezte, hogy Baekhyun nem tudja őt legyőzni. – Talán ha jobbat ajánlasz fel, mint a fogadásunkban… - kezdett bele, de nem fejezte be a mondatot; hagyta, hogy a másik gondolkodjon.

- Hogy mi? – vonta fel vastag, kicsit kusza szemöldökét a fiatalabb. – De… - összeszorított szájjal kezdett el töprengeni (nem akart változtatni a feltételein, mivel büszke volt magára, hogy ezt kitalálta), miközben folyamatosan próbálta megtörni az ellenfél védekezését. Nagyon nem szeretett volna veszíteni, főleg nem úgy, hogy a fogadás kikötései nem kedveztek volna neki, ha elbukik.

Yixing Baekhyunra pillantott, és még szélesebbre húzta vaskos ajkait, tudva, hogy a fiatalabb mindent megtesz azért, hogy nyerhessen. Fáradt volt, de meglehetősen szórakozott hangulatában találta ma a nap, így gondolt egyet, és Baekhyun törtfehér térdnadrágjával fedett combjára fektette a fejét, és tekintetét a másik arcára szegezte.

Baekhyun egy pillanat alatt megfagyott, kérdőn tekintett le keze között Yixing nevető mandulaszemeire, nem tudott már a játékra figyelni.

- Hyung…

- Szóval… Mit ajánlasz fel jobbat? Akkor talán hagylak nyerni… – kérdezte kíváncsian, majd megemelte szabad kezét, de mintha elbizonytalanodott volna előbbi mozdulata helyességében, ezért vissza is ejtette maga mellé. 

A fiatalabb össze akarta szedni a gondolatait, de igencsak feleslegesnek bizonyultak próbálkozásai, mivel a szíve furcsa ütemet vert mellkasában - nem érezte sajátjának, és nem hagyta az eszét dolgozni.

Yixing kiszáradt alsóajkán óvatosan végignyalt, mintha attól tartott volna, hogy ha hirtelen mozdulatot tesz, akkor elszáll az izgalmas levegő, ami köréjük telepedett, beburkolva kettejüket. Nyelt egy kisebbet, mély levegőt vett, szemei csintalanul csillogtak.

- Mert ha te nem tudod, nekem lenne ötletem – búgott a hangja, az egész szobát betöltötte. Baekhyun úgy érezte, hogy ennél furcsábban nem viselkedhet már a szíve.

A fiatalabb bambán, megbabonázva figyelte az ölében fekvő férfi arcvonásait, és mikor egy csontos, kedves kéz siklott a tarkójára, kirázta a hideg. Yixing hirtelen magához rántotta a fejét, egészen közel arcához. Annyira közel, hogy érezte a levegő hiányát. Az idő megállni látszott, szinte már fuldoklott a megdermedt pillanatban, remegtek a kezei. Szép barna szempár, rövid, fekete szempillák, jellegzetes, formás orr, csücsöri, nyáltól csillogó ajkak – vándoroltatta végig tekintetét önkéntelenül.

- Szeretném, ha valóra válna, így muszáj meghalnod – suttogta az idősebb rekedtesen, még a hangja is elakadt a mondat végére, és végül megnyomta a mindent eldöntő gombot.

Baekhyun zavartan kapta el a fejét Yixing közeléből. Az egész füle égett, és mikor a képernyőre tekintett, megdöbbenten látta, hogy az egyik felén, nevezetesen az ő részén nagy, piros betűkkel pulzált a következő: YOU LOSE.

- Ve… vesztettem? – hitetlenségében a hangja elveszett a szoba csendjében. – Ez… - jó pár pillanatig meg sem bírt mozdulni, majd egyszer csak kifakadt, mikor eljutott a tudatáig, hogy valójában mi is zajlott le most. – Hyung! Átvertél! Direkt elterelted a figyelmemet! Ez nem ér! Hyung, te… - végül nem tudta tovább színlelni a sértettet, túlzsongott az agya.

Túlságosan zavarban volt, így hát összeszedte a megmaradt erejét, és ahhoz képest, hogy hogyan érezte magát, finoman tessékelte le magáról Yixinget kezével, és kisietett a félhomályba burkolt nappaliból arra hivatkozva, hogy vécére kell mennie – bár ő maga is tudta, hogy ezzel nem verheti át az idősebbet, mivel másik irányba indult, mint amerre a mosdó volt található.

***

Korábban...

- Csak egy játék, hyung! Most biztos elverlek. Na, akkor benne vagy? – kérdezte túlbuzgón Baekhyun, amint belépett a nagy nappaliba, és olyannyira biztos volt a győzelmében, mint még soha.

- Miért pont Tekken? Tudod, hogy verhetetlen vagyok abban – ült le kényelmesen a kanapé elé a szőnyeggel fedett padlóra Yixing, szinte már bele is egyezve a játékba.

- Te csak azt hiszed – mosolyodott el Baekhyun, és visszagondolt az álmatlan éjszakákra, hogy mennyit gyakorolt a gép ellen mesterfokozaton, csak hogy egyszer elverhesse Yixinget. – De hogy legyen valami motiváció, fogadjunk.

- Még ez is? – kérdezte fáradtan, amint törökülésbe helyezkedett és kezébe fogta az egyik vezeték nélküli, fényes fekete kart.

- Mondjuk… - úgy csinált, mintha épp most gondolná ki, hogy mi is legyen az ő kikötése, mikor már napokkal ezelőtt megvolt a terve. – Lehetne az, hogy Mirae elé állsz, és szerelmet vallasz neki – nevetett fel őszintén, mivel annyira frappánsnak és eszesnek gondolta magát, hogy ilyet képes volt kitalálni. Bár inkább volt kíváncsi, hogy az idősebb hogy reagál arra, hogy valakinek szerelmet kell vallania, de még ezt ő maga sem ismerte be magának.

- Tessék?! – Yixing összeráncolt szemöldökkel fordult a fiatalabb felé, és egy kis időre méreg jelei látszottak férfias arcán. – Ugye most csak szórakozol velem? – kérdezte megrökönyödve.

Yixing nem aggódott amiatt, hogy talán veszíteni fog, és olyanra kell szánnia a fejét, amit nem szeretne megcsinálni, csak egyszerűen nem tetszett neki, hogy Baekhyun ilyen rútul bánt vele. Hiszen tudta jól a fiatalabb, hogy mennyire utálta Mirae kolléganőjét, és a pokolba kívánta volna, mert folyton őt ugráltatta mindenért, lévén, hogy „ő csak egy kínai munkás” (a nő szavaival élve).
    - Hát legyen! – határozottan odanyújtotta a kezét a fiatalabbnak, aki ösztönösen meg is ragadta tenyerét, belegyezve a biztos halálba (mert akkor még nem tudta, hogy ez vár rá). – De akkor, ha te veszítesz, ki kell írnod Kakaotalkra, hogy meleg vagy.