Feladat: 30. „Jól áll.”
Páros: Lee
HongKi x Jung Yonghwa, + Son Seunghwan „Wendy”, Zhang YiXing
Érintett
banda: FT Island, CN Blue, Red Velvet, EXO
Műfaj:
fluff, slice of life
Jól
áll
- Esküszöm, ez tavaly még
nem volt itt... - morgolódtam a tükör előtt állva. Előtt? Inkább a tükörben,
hisz’ olyan közel voltam már a fényes üveghez, mi káprázattal verte vissza a
rávetülő napsugarak csokrait, hogy szinte vártam, hogy pillanatokon belül
Tükörországban landolok, mint Alice. Milyen szép is lett volna... De sajnos nem
következett be a meseszerű pillanat, s én még mindig azt a ráncokkal árkolt
arcot láttam a fényes felületből visszatekinteni.
Olyan volt, mint én, de
jóval vénebb. Vékony ajkait apró ráncok szegélyezték, orra is némiképp nagyobb
volt az enyémnél, s szemmel láthatóan nem volt oly' fitos és jóvágású sem, mint
illet volna neki. Szemeiben már csak halványan égtek a fiatalság erdőtüzeket
okozó lángjai, miknek helyét már a megbízhatóságnak lassan folyó vizei vették
át. A régen vadregényes táj, mi ebből a tekintetből rajzolódott ki, most
barátságos, nyugodt díszkertnek tűnt csupán, mi izgalmas kalandok helyett csak
békés, családi piknikek színhelyéül szolgálhatott volna. Szeme alatt pedig jól
őrzött várhoz hű árokrendszer vonult végig...
- Hihetetlen... Ez lennék
én? - sóhajtottam fel, mikor észrevettem, hogy az elmélyülő ráncok vékonyodva
bár, de folytatják útjukat egészen a deresedő halántékig. - Hogy öregedhettem
meg ennyire? - puffogtam tovább, s lepillantottam a kezemben lapuló tárgyra.
Karcsú, fekete kerete elegáns, kifinomult megjelenést kölcsönzött nemcsak
önmagának, de viselőjének is. Vékonyított lencséi a lehető legvisszafogottabban
mutattak, s cseppet sem voltak hivalkodóak; én mégis úgy éreztem benne magam,
mintha a homlokomra ragasztottak volna egy cetlit, hogy "VÉNEMBER".
- Képtelenség... Én ezt
biztos, hogy nem veszem fel...
- Kivel beszélsz? -
karolt át ekkor Yonghwa hátulról, s állát vállamon pihentetve figyelte
tükörképemet. Ő most is épp olyan volt, mint mikor megismerkedtünk. Kedves
mosolya pont úgy megdobogtatta szívemet, s hűséges kiskutya szemeibe nézve is
annyira el tudtam veszni, mint mikor húsz évesek voltunk.
- Magammal... Ezt nem
veszem fel! - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
- Elég vicces lesz, ha a
kislányunk helyett egy idegent kérsz majd felkeringőzni - nevetgélt
vaksiságomon.
- Ajh, hihetetlen, hogy
már szalagavatója lesz... Tegnap még az óvodai ballagásra vettünk neki ruhát.
Most meg... - elszorult a torkom a gondolatra, hogy így elrepült felettünk az
idő. Elmerengve néztem a tenyeremben lapuló szemüvegre, s hagytam, hogy
magukkal ragadják gondolataimat az önsajnálat szellői. Yonghwa érte nyúlt, majd
felbiggyesztette orrnyergemre az átkos tárgyat.
- Szerintem... – bárgyú
mosollyal bámult rám, s épp olyan csodálat sugárzott minden pillantásából, mint
fiatal korunkban. Ekkor értettem meg, hogy ő ugyanúgy lát engem, mint én őt. A
szerelem ujjlenyomatoktól mocskos szemüvegén át... - Jól áll! - hajolt
ajkaimra, s könnyed, mégis szenvedéllyel fűszerezett csókkal nyomatékosította
szavait.
- Indulhatunk? - szaladt
be ekkor Wendy hófehér, fodros ruhájában, amit a keringőhöz vettünk neki.
Gyönyörű volt... Fiatal és élettel teli, amint hercegnőket meghazudtolva
forgott körbe-körbe a lemenő nap fényeiben fürdő orgonaszín szobában. A
napsugarak meg-megcsillantak a ruhájára varrt apró gyöngyökön, melyek
beragyogták a helyiséget; mégsem tündökölt egyikük sem szebben, mint a
kislányom. Büszkeség járta át a szívem, az önsajnálat szelei többé nem
csábítottak, s egy percig sem vágytam többé fiatal és meggondolatlan életem
után.
- Remélem az a Yixing
gyerek bír majd magával! Hadd ne kelljen bemutatkoznom neki... - próbáltam adni
a szigorú apát, de szavaim süket fülekre találtak, már csak Wendy vidám
izgatottságának dallamai vegyültek a virágillatba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése